Művészetek Völgye

Művészetek Völgye

Július 26. és augusztus 04. között kerül 23-ik alkalommal megrendezésre Kapolcson, Monostorapátiban, Taliándörögdön és Vigántpetenden a Művészetek Völgye. A mintegy 500 program közül kicsik és nagyok is találhatnak kedvükre valót.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több helyszínen számos fellépő színvonalas produkciója közül válogathatnak a résztvevők. Többek között Beck Zoltán (30Y), Dés László, Szalóki Ágnes, Geszti Péter, Roy&Adam Trio, Kistehén, Harcsa Veronika és a Kaláka együttes szórakoztatja a nézőket.

A Muharay Udvar-Kávéházban a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezvényeit tekinthetik meg, a Jazz és Irodalom Udvar is számos érdekességet tartogat a látogatók számára.

A katolikus templomban a klasszikus zene szerelmeseinek kedveznek, a Savaria Baroque, Aura Musicale, illetve a Zeneakadémia tehetségeit hallgathatják meg, az Ear együttes pedig kortárs elektronikus zenei koncerttel színesíti a programot.

A Művészetek Zöldje a hagyományos környezet- és természetvédelmi programsorozatát ismerteti meg a jelenlevőkkel. Gyerekfoglalkozásokkal, előadásokkal, zöldtúrákkal hívják fel a figyelmet a környezettudatos élet fontosságára.

Az összművészeti fesztiválon a könnyű és komoly zenei koncertek mellett színházi előadásokat, negyven kiállítást és a Malomszigeten az Országos Kézműves és Fazekas Találkozó és Vásárt rendeznek. Először a rendezvény történetében a bébiszitter-programnak köszönhetően a kisgyerekes szülők is élvezhetik a programokat. A szervezők idén is gondoskodtak róla, hogy mindenki számára feledhetetlenné varázsolják a 2013-as Művészetek Völgyét.


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus



Bezár