Nehéz időszak

2012.02.12. - Írta: Orvos válaszol

Nehéz időszak

Üdvözlöm Doktornő!

Egy kérdéssel fordulok önhöz, 3 napja volt abortuszom szerettem volna a babát, de anyagi okok miatt nem tarthattam meg a műtét előtt is nagyon sokat sírtam,
és szenvedtem, és most, hogy túl vagyok rajta, még rosszabbul érzem magam.
Esténként elalvás előtt rendszeresen sírok, és nagyon borús a jövőképem.
Ön szerint mennyi idő kell ahhoz, hogy kicsit jobban legyek, még rosszabb, hogy szinte senkivel nem tudom megbeszélni a dolgokat, a barátommal is szakítottam nemrég,
épp emiatt, mert rájöttem, hogy egyáltalán nem jelentek a számára semmit, én pedig nagyon szeretem.
Ezeket az érzéseket is el kell nyomnom magamban, hiszen többé nem találkozhatok vele. 23 éves vagyok és szeretném kikérni a véleményét.

Előre is köszönöm

Kedves Hölgyem!


Amit Ön megélt, az valóban nemcsak egy műtét, hanem egy lelki folyamat is. Ráadásul, ha jól értem kettős veszteség élte, hiszen nemcsak egy babától vált meg, akit szeretett volna megtartani, hanem egy fontos kapcsolata is lezárult. Ez egy komoly gyászfolyamat, egyik napról a másikra nem lehet rajta túl lenni. Nem jó ilyenkor egyedül lenni, érdemes felkeresni a barátokat, rokonokat, akik vigasztaló szavakkal, megértésükkel segítik ezt az időszakot. Emellett ajánlanám Önnek Singer Magdolna könyveit is (például az „Asszonyok álmaiban síró babák” című könyvében ír erről a témáról), ha úgy érzi, hogy mások hasonló sorsát és az ebből való kiutat szeretné megismerni és ez segítene Önnek. Ha úgy érzi, hogy más típusú segítségre van szüksége, pszichológus támogatását is kérheti. Fontos hogy tudja, hogy lesz kiút ebből az állapotból.

Üdvözlettel:

Higi Vera


Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus



Bezár