Rákkeltő-e a Nutella?

Rákkeltő-e a Nutella?

A pálmaolaj, amelyet különféle élelmiszerekben használnak – például a margarinban, jégkrémben, sütőipari termékekben –, rákkeltő hatású lehet – állítják szakemberek az európai élelmiszerhatóságok által megjelentetett tanulmányukban.

Már tavaly év közben is felhívták a figyelmet arra, hogy a pálmaolaj az egészségre káros anyagokat tartalmazhat, és daganatos betegségeket okozhat. Az élelmiszerhatóság különösen a gyerekek miatt aggódik, mivel ők még inkább ki vannak téve a veszélynek. Már kis mennyiségben elfogyasztott pálmaolaj származék is végzetes lehet számukra. 

A hírre gyorsan reagált az olasz Coop élelmiszerárusító nagyvállalat, amely kétszáz olyan terméket vont ki a forgalomból, amelyek a nevezett mérgező anyagot tartalmazzák. Néhány élelmiszergyártó cég pedig többé nem használja a gyanúba keveredett növényi zsiradékot, hanem más olajszármazékokkal pótolják azt, így például olívaolajjal.

A Ferrero vállalat azonban az egészségügyi figyelmeztetések ellenére ragaszkodik a pálmaolajhoz, amely termékeinek elválaszthatatlan része. Ez leginkább a legismertebb édességüket, a Nutellát érinti. A cég honlapján megjelent közleményükben ez áll:

„A Nutella gyártásakor felhasznált pálmaolaj a terméknek egy speciális, krémszerű tartalmat kölcsönöz, amellyel a kívánt ízt elérhetjük. Ha a Nutellát a pálmaolaj nélkül állítanánk elő, egy gyengébb minőségű terméket hoznánk létre, amely visszalépés lenne a minőség terén.”

Mindez jelenti-e azt, hogy az emberek nem esznek többé Nutellát?

Valószínűleg nem. A dolog lényegéhez ugyanis hozzátartozik, hogy a tanulmány szerint nem önmagában a pálmaolaj a rákkeltő, hanem a további feldolgozása által válik azzá. Amennyiben a pálmaolajat élelmiszerként akarják használni, több mint 200 fokra kell hevíteni. Ekkor keletkeznek benne olyan rákkeltő zsiradékok, amelyek károsak az emberi egészségre. A Ferrero cég közleményében meg is jegyzi, hogy mindig csak minőségi alapanyagokból készítik a termékeit, és a felhasználásuk során olyan eljárásoknak vetik alá, amelyekkel minimálisra csökkentik a káros anyagok meglétét.

 
Forrás: Berliner Zeitung


Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus



Bezár