Szeretjük, de ritkán vásárolunk halat

A magyarok harmada évente csak egy-két alkalommal eszik halat

Szeretjük, de ritkán vásárolunk halat

Egészséges, könnyű, fehérjedús – a magyarok többségének ez jut először eszébe a halról, 32 %-unk pedig kifejezetten szereti a halas ételeket. Ugyanakkor, a témában végzett legutóbbi felmérés azt mutatja: évente csupán pár alkalommal kerül hal a tányérunkra, négy kilogrammos évi halfogyasztásunkkal pedig a sor végén kullogunk Európában. Az egészségügyi ajánlások szerint pozitív hatásai miatt érdemes hetente legalább kétszer halat enni.

A megkérdezettek 44,2 %-a heti, illetve havi rendszerességgel, 36,1 %-a évente csupán néhány alkalommal, 11,1%-a pedig évente egyetlen egyszer, zömmel karácsonykor eszik halat.
A magyarok 8 %-ának soha nem kerül hal a tányérjára, és alig vannak olyanok (0,4%), akik minden nap ezt az étket választják - derül ki abból a felmérésből, amely a magyar lakosság halfogyasztási szokásait vizsgálta.

„A legnépszerűbb ételek a halászlé, a rácponty, a rántott illetve a sült hal, és valóban: karácsonykor és nyáron gyakoribb a halfogyasztás” – mondta el a felmérést végző TrendInspiráció Műhely ügyvezető igazgatója, Dr. Törőcsik Mária. Hozzátette: a megkérdezettek többsége könnyű, fehérjedús táplálékként gondol a halra, és legalább olyan egészségesnek véli, mint például a kefirt, a zöldségeket, gyümölcsöket. „Rájöttünk azonban, hogy a halat nem az egészségességéért eszik az aktív halevők, sokkal inkább az ízéért, valamint a könnyű emészthetőségéért. A „halrajongók” kiemelték még, hogy a hal változatosan elkészíthető és remekül beleillik a diétába.”

A felmérés arra is rávilágított, hogy a magyar emberek közel harmada (32,1 %) nagyon szereti a halas ételeket. Zömében a 40 évnél idősebbek, az aktív szellemi foglalkozásúak, a nyugdíjasok és a háromfős háztartásban élők tartoznak a halfogások kedvelői közé.
„Mindössze a magyarok 18 %-a kapcsol valamilyen negatívumot a halakhoz – a leggyakrabban felhozott érvek között szerepel, hogy nincs jó szaga, szálkás és drágának tartják” – árulta el dr. Törőcsik Mária. A kutatásból az is kiderült, hogy az EU-ban a portugálok, a norvégok és a spanyolok járnak élen halevésben, Magyarország az évi 4 kilogramm/fő halfogyasztásával a sor végén kullog. A hozzánk hasonlóan tengerrel nem rendelkező országokban is sokkal több hal fogy: a szlovákok például 8 kilót, az osztrákok fejeként évi 13 kilót halat esznek.

Az ajánlások szerint hetente legalább kétszer kellene halat enni, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát. Fontos tehát a halételek népszerűsítése, hogy az egy főre jutó halfogyasztás növekedhessen.


Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész



Bezár