Túlélte a 144 méteres zuhanást

2017.03.31.

Túlélte a 144 méteres zuhanást

Azt mondják, hogy legfeljebb az emberek fele éli túl, ha a harmadik emeletről kizuhannak. Ha a tízedik emeletről esik le valaki, nincs esélye a túlélésre. Csodák azonban vannak.  A 48 esztendős Alcides Morino egy New York-i felhőkarcoló 47. emeletéről zuhant a mélybe, de életben maradt.

A férfi ablaktisztító volt, s munkája során rendszeresen takarította magas épületek üvegeit. A feladat nem veszélytelen, de a biztonsági intézkedések betartásával soha nem fordult elő baleset. A férfinak tériszonya nem volt, bátran lépett ki arra az állványzatra, amelyet az épületek külső falához rögzítettek. Az ablakmosást mindig a felső szinten kezdték el, és így haladtak lefelé. Így történt ez akkor is, amikor megesett a baj. Az állvány nem egészen öt méterre nyúlt ki a levegőben, erős sodronyokkal kapcsolták a ház falához.

A későbbi vizsgálatok azonban megállapították, hogy a rögzítés nem volt tökéletes. Ketten álltak a pallón, amikor előbb a baloldali rész szakadt le; az ott dolgozó társa 144 métert zuhant, és szörnyethalt. Aztán a másik résznél is meglazultak az eresztékek, és Morino is leesett. Még lélegzett, próbált talpra állni is, amikor a földön rátaláltak, de többre nem emlékszik. Kórházba szállították, mesterséges kómában tartották. Súlyos agyrázkódást szenvedett, megsérült a hátgerince, mellkasa, több bordája, keze, lába összetört. Három hét múlva ébresztették fel a kómából.

Vajon minek köszönheti, hogy életben maradt?

Amikor zuhant, erősen kapaszkodott a sodronyba, ami az állványhoz tartozott; maga az állvány pedig, amely vele együtt szakadt le, némileg csökkentette az esés sebességét. Közben az épület falához is többször nekicsapódott, ami szintén lassította a zuhanást. Végső soron pedig csak az égiek tudják, minek köszönheti a szerencséjét.

Alcides Morino azóta felgyógyult. Arról szövöget terveket, hogy újra ablakokat mos, de az orvosai nem engedik. Tériszonya nincs, de többé nem szabad kísértenie a sorsát.


Forrás: BBC

 


Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár