A vakbélgyulladás leggyakoribb panaszai

2011.09.18. - Írta: dr. Csiszár Miklós, sebész

Címkék: vakbél

A jól ismert betegség ma is épp oly gyakori, mint elődeink idejében. A különbség csupán annyi, hogy a mai korszerűbb diagnosztikai lehetőségek birtokában jóval kevesebb vakbélgyanús eset kerül műtétre, mert a tévesen diagnosztizált esetek jobban kiszűrhetők. A helytelenül vakbélgyulladásnak nevezett kórkép valójában a vastagbél kezdeti részéből (ez a valódi vakbél) kiinduló, 10 cm hosszú, csőszerű „féregnyúlvány” heveny gyulladása. Leggyakrabban tizen-huszonéves korban lép fel, de bármely életkorban előfordulhat. Bármi legyen is az ok, a döntő az, hogy a féregnyúlvány belső terét valami szűkíti, vagy elzárja (székletrög, növényi rost, gyümölcsmag stb.). A tünetek kezdetétől már 48 óra elteltével elhalhat a féregnyúlvány fala, amely a kilépő genny és szennyezett béltartalom következtében az egész hashártya súlyos gyulladását okozhatja. Mindez életveszélyes állapotot teremt, és sürgős műtét nélkül a beteg halálához vezethet. Típusos esetben a panaszok a gyomortájékon kezdődnek hányingerrel, gyengeséggel, romló közérzettel, étvágytalansággal. A nyelv bevont lesz, vizelési inger és hasmenés is jelentkezhet. Később a fájdalom egyre inkább a jobb alhas felé húzódik.

A fenti, vagy bármilyen gyanús hasi panaszok esetén haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, aki gyanú esetén a beteget sebészhez irányítja. A sebész feladata az, hogy mindazon betegségektől elkülönítse a féregnyúlvány gyulladást, amelyeket nem kell megoperálni, vagy ha operálni kell, a helyes diagnózist felállítva a megfelelő műtétet elvégezze. A beteg kórházba kerülésekor a betegvizsgálatot követően labor, röntgen és hasi ultrahang vizsgálat történik, nők esetén nőgyógyászati vizsgálattal kiegészítve.

A diagnózis biztos felállítása azonban még ezek ismeretében sem könnyű feladat. Feleslegesen nem szívesen operálunk, viszont ha a szükséges műtét elmarad, vagy túl későn történik, az a beteg életébe is kerülhet. A legnagyobb felelősséget a műtét elhagyása jelenti.
Egyértelmű esetben a beteget műtét céljából felvesszük. Ha a gyulladás nagy valószínűséggel kizárható, tanácsokkal ellátva hazaengedjük. Ha a diagnózis kétséges, a beteget néhány napos megfigyelés céljából a kórházban tartjuk. Amennyiben állapota rosszabbodik, az általában már műtéti javallatot jelent. A műtét minden esetben altatásban történik, és általában fél-egy óráig tart.

Ma már bizonyos esetekben lehetőség van arra is, hogy a műtétet ne a hasfalon ejtett kb. 8-10 cm-es metszésen át, hanem a hasüregbe vezetett vékony kamera és néhány alkalmas eszköz segítségével három kis nyílásból végezzük el. Előfordulhat az is, hogy a műtét a kamerás módszerrel indul, de a nagyobb biztonság érdekében nyíltan fejezzük be. A beteg a műtét másnapján felkelhet és szövődménymentes esetben általában már a harmadik napon hazamehet.

Előfordulhat olyan eset is, amikor a gyulladás elhatárolódik, és nem terjed át az egész hasüregre. Ilyenkor a beteget ugyan sürgős jelleggel nem kell megoperálni, de kb. 12 hét elteltével érdemes eltávolítani a beteg szervet, mert a kiújulás esélye ilyen esetben 30%. A műtét ilyenkor általában a kamerás módszerrel is végezhető.

Másik szövődményként a megnyugodni látszó folyamat fellángolhat, és ha a gyulladás gyorsan zajlik, a féregnyúlvány már a második-harmadik napon kilyukadva általános hashártyagyulladást okozhat. A kijutó genny a has bizonyos pontjain könnyen meggyűlve ott újabb fertőzést és tályogot hozhat létre. Beavatkozás nélkül egy nap alatt súlyos sokk és halál következhet be.

A legfontosabb tanács tehát az, hogy a hasi tünetek megjelenésekor azonnal orvoshoz kell fordulni. Inkább feleslegesen, mintsem a beteg ellátatlan maradjon, és az állapot életveszélyessé fajuljon.
Egyes esetekben a műtét a kisebb megterhelést jelentő kamerás módszerrel is megoldható, de ha ez biztonsággal nem végezhető el, a műtét hagyományos módon történik. Bármilyen módon történjék is a beavatkozás, a hatékony és biztonságos ellátás feltétele az, hogy a beteg idejében a sebészhez kerüljön.