Sajnos, Magyarországon az általános pszichológiai kultúra meglehetősen alacsony szinten van. Az emberek döntő többsége – és ez egyáltalán nem függ sem az iskolázottságtól, sem az általános intelligenciától – úgy véli, hogy problémáit egyedül kell megoldania, s ebben senki nem tud segíteni neki. A pszichoterápia szerintük „csak egy beszélgetés”, aminek azon kívül, hogy szabadon elmondhatják gondjaikat, s ettől esetleg megkönnyebbülnek, igen csekély gyógyító hatása van.
Mások, éppen ellenkezőleg, félnek a pszichoterápiától. Attól tartanak, hogy a terapeuta manipulálhatja őket, „belenyúl” a személyiségükbe, és esetleg olyan változtatást visz véghez, amit egyáltalán nem szeretnének.

Végül sokan valóban szégyellni valónak érzik azt, hogy pszichiáterhez forduljanak. Sok olyan betegem volt, akik pontosan tudták, hogy betegségük hátterében lelki okok húzódnak meg, és velem, a belgyógyásszal szívesen dolgoztak együtt ezek megoldásán. A pszichoterápia valójában egyfajta szövetség a beteg és az orvosa között. A beteg részéről igen aktív közremûködést, munkát igényel. Innen nézve a pszichoterápia különleges, speciális tanulás, amelynek révén önismeretünk mélyül, alkalmazkodóképességünk javul.

Kétségtelen tény, hogy problémáinkat magunknak kell megoldanunk. A terapeuta nem változtathatja meg körülményeinket, nem oldhatja meg konfliktusainkat.
A terápiában önismeretünk mélyülésével párhuzamosan új nézőpontokat, hatékonyabb megbirkózási stratégiákat tanulhatunk. Ezáltal nemcsak a betegség tünetei enyhülnek, hanem mind személyes kapcsolatainkban, mind munkánkban hatékonyabbak, sikeresebbek lehetünk anélkül, hogy egészségünket veszélyeztetnénk.