Miután a betegséget felfedezték, Jo egy négyórás műtéten esett át, melynek során eltávolították a szervezetéből a kóros szöveteket. Hamarosan pedig életében huszadszor is teherbe esett, és ezt a babát végre sikerült kihordania. A szülés során még fájdalomcsillapítót sem kért, annyira félt, hogy árthat vele a kicsinek. Szerencsére azonban minden problémamentesen zajlott és a nő egészséges kislánynak adott életet. „Csodálatos dolog anyának lenni. Olyan, amilyennek képzeltem, és még annál is több. Ez volt az, amire olyan régen vártam” – fogalmazott Jo.
Jo, Steve és a csodababa, Emily
Forrás: The Sun
Az általánosságban elmondható, hogy 2 vetélés után mindenképpen javasolt meddőségi szakembert felkeresni, hiszen az okok többsége ma már feltérképezhető, így a legtöbb esetben hatékony, és a kivizsgálásokat követően egyénre szabott megoldást tudunk javasolni ahhoz, hogy egészséges gyermek születhessen, és a pár megkímélje magát a vetélésekkel járó testi és lelki megrázkódtatásoktól.
Az endometriózist korunk nőgyógyászati pestisének is tartják, így egyre többen fordulnak szakemberhez ilyen jellegű panaszokkal. A betegség akár teljesen tünetmentes is lehet, ugyanakkor gyakori a rendkívül fájdalmas menstruáció is, amely különösen a ciklus első napjaiban 10-es skálán akár 8-9-es erősségű is lehet.
A betegség a gyakran jelentkező erős fájdalom, illetve a gyermekáldás elmaradása, továbbá sorozatos vetélés miatt kihat az életminőségre, emellett sok esetben fájdalom jelentkezik a szexuális együttlét során is, ezért a párkapcsolatot is jelentősen megterheli. A testi és pszichés hatások enyhítésére elsősorban endoszkópos lézersebészeti műtét javasolt az endometriózisban szenvedő nők számára, amely akár tartós megoldást is jelenthet – tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attilától, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistájától.
Forrás: www.versysclinics.com