A városi polgárok, az értelmiségiek és a nemesség divatja gyakran politikai üzenet hordozója is volt, és mint ilyen magyar jellege időnként háttérbe szorult, majd a történelem hatására ismét hódított.
A 150 éves török uralom hagyta ránk a kaftánból magyarosodott dolmányt, amelyet paszománnyal gazdagon díszítve, és kissé megkurtítva viseltek eleink. Habár évszázadokkal ezelőtt a divat lóháton érkezett, ritka volt a messzi földről jött külföldi utazó, gyorsan hatott őseink ruházatára is a párizsi és a bécsi divat. Jellegzetes nyomokat hagyott a barokk, az empire, majd az osztrák biedermeier.
A reformkor forradalmi eseményei a divatot is megváltoztatták. A férfiak újra csizmában, mentében és dolmányban jártak, a paszományos céhek újra felvirágoztak. A hölgyek ruháin is megjelentek a színükben és formájukban tüntetően magyaros díszítések és szabásvonalak. A XIX. század utolsó harmadában a konfekció megjelenésével megkezdődött a kézművesség visszaszorulása, és ez a tendencia tart napjainkig, de a nemzeti viseletek rövidebb-hosszabb időre ismételten reneszánszukat élik. Ezek az újjászületések a megerősödő idegen hatalmi befolyás elleni törekvések külsődleges megnyilvánulásaként, mintegy függetlenségi demonstrációként jelentkeztek. Az ezredforduló táján a millenniumi felpezsdülés hatására ismét megjelenik a magyar díszruha, a díszmagyar, ami egészen a II. világháborút követő több mint 45 éves kommunista diktatúra alatt a magyar viselet egyéb nemzeti értékeinkkel együtt feledésre ítéltetett. A rendszerváltást követően ezen a téren is megkezdődött a történelem igazságtétele. Elhivatott emberek újra felfedezték nemzeti viseleteinket, és ezek legszebb hagyományait jelenítik meg ma hordható, divatos ruhákon.
Kevés nemzetnek van ilyen csodálatos, majdnem 1000 éves, ma is élő öröksége, viseljük hát méltósággal és büszkeséggel.