Elsősegély homeopátiával

- Írta: dr. Bandics István, természetgyógyász

Elsősegély homeopátiával

Egy kedves barátom nyaralási élményeiről mesélt, miközben az idei vakációt tervezgette a horvát tengerpartra. A tavalyi nyár nagyon mozgalmas volt. Nemcsak azért mert három saját gyerek, három vendég gyerek, egy kutya, négy felnőtt, és két nagyi volt a „kis” csapat tagja (képzeljék csak el azt a nyüzsgést, a sok csomagot, a fontos és a nem fontos cuccokat, a kiabálást, a be-, és kipakolást az autóba, és így tovább…), hanem azért is, mert a kellemes élmények mellett kisebb-nagyobb balesetek is érték a népes seregletet.

A barátom most arra volt kíváncsi, milyen gyógyszereket vigyenek magukkal a már megszokott elsősegély csomagon kívül. Idézzük csak fel a tavalyi nyár „eseményeit”! Zolikájuk (5 éves) Petivel (6 éves) a harmadik napon már igen bátor volt és a homokos part helyett a sziklás részre vonult „rákászni”.
Eredmény: Zolika tengeri sünbe lépett (nem védte meg a kis műanyag szandál), Peti nagy igyekezetében, hogy síró barátjához minél előbb segítséget hozzon, elesett és az éles szilafal alapos munkát végzett a lábszárán. Peti sebét jódos fertőtlenítés helyett (ami csíp és fájdalmas) Hypericum oldattal (az őstinktúra 10 cseppje 1/4 liter vízbe) fertőtlenítettem volna, és természetesen adtam volna Arnica D-30-t néhány napig. A többit a sós tengervíz helyre hozza.
Zolika sün kalandját szintén a Hypericum őstinktúrával dörzsöltem volna be, és éjszaka ő is Hypericumos oldattal borogatva mehetett volna aludni. Pár szem Ápis D-6 (3*3 glob. 2 napig) az égető fájdalmat is megszünteti, így kerülhették volna el a napokig tartó sántikálást.

Ahogy ez lenni szokott, a nagyikat feldúlták az események. Zoli nagyija Petit hibáztatta, hogy okosabb is lehetett volna, miért vitte az ő Zolikáját a sziklákhoz. Peti nagyija Zolikát, hogy miért nem nézi meg hová lép, pedig ezerszer mondták neki, és Zoli azért esett el, mert rohant a segítségért.
Mindkét nagyi egyébként túl aktív, kritikus és túlérzékeny. Ha akkor Nux Vomica D-6-ot kapnak pár napig, lenyugodtak volna a kedélyek. Bár a Nux akkor is használt volna, amikor a kutya az autóban folyton hányni akart. A blöki 3×2 globulustól megnyugszik, és a kanyargós út nem lett volna rémálom.
Sőt, talán ha a barátom az út előtt két napos Nux kúrát csinál nyugodtabban tűri a „megpróbáltatásokat”. Mire a sebek begyógyultak, a nagyik kibékültek. Egy reggelen Nóri jelent meg bantu néger ajakkal. A sok kis apró hólyagocska égető fájdalma mellett eltorzította a szépen lebarnult pofikáját. A meleg napon csak roszszabbodott, és az esti bulira nem ment el a nagylány, pedig anyját napokig nyúzta érte. Az Ápis D-6-tal ő is hamarabb gyógyult volna (3×5 glob. 4 napig).

Ez a négy homeopátiás szer hatékony segítséget nyújtott volna a népes csapatnak, összefoglalva: a mellékhatások kockázata nélkül.


Szakértőink

dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos



Bezár