„Számításaink szerint a feltételezett idegen világok
körülbelül 1 – 15x-ös Föld méretűek lehetnek”
- mondta Suman Satyal, az UTA fizikus, laboratóriumi szupervisor kutatója.
A tanulmány társszerzője az UTA egyetemistája John Griffith, valamint Zdislaw Musielak, aki már hosszú ideje az UTA professzora. A kutatás eredményeit a The Astrophysical Journal jelentette meg.
Az UTA Fizikus tanszék igazgatója gratulált a kutatók munkájához, és kijelentette:
„Ez egy valódi áttörés annak bizonyítására,
hogy léteznek más rendszerekben is olyan bolygók,
melyek a Földhöz hasonló távolságra keringenek
a központ csillagjuktól.”
A Glies 832 egy ún. Vörös Törpe csillag, ami a Naphoz viszonyítva fele akkor tömeggel, és átmérővel rendelkezik. A csillagrendszer egyaránt rendelkezik egy óriás-Jupiter szerű, Gliese 832b elnevezésű exobolygóval, valamint egy szuper-Föld szerű planétával, ami a Gliese 832c elnevezést kapta.
A Jupiter-szerű gázóriás tömege 0,64 Jupiternyi, és a központi csillagtól 3.53 Csillagászati Egységre kering, míg az ötször nagyobb Föld-szerű bolygó a feltételezések szerint egy sziklás világ lehet, ami igen közel kering a Gliese csillaghoz, mindösszesen 0,16 Csillagászati Egységre.
Például ha egy Föld típusú bolygó, a központi csillagtól számítva (maximum tízszeres Föld mérettel)
1 Csillagászati Egységre kering, a bolygó forgási sebessége körülbelül 1,4 méter / másodperc lehet.
Amennyiben egy Föld méretű bolygó lehet abban a térségben, a forgási sebessége 0,14 m / másodperc lenne, amit a jelenleg elérhető csillagászati technológiákkal már nagyon nehéz lenne észlelni.
Satyal szerint további mérések szükségesek ahhoz, hogy meggyőződjenek további bolygók létezéséről a Gliese 832-es rendszerben.
Forrás: www.sciencedaily.com