Időzített bomba az agyban

Időzített bomba az agyban

Az aneurizma nem más, mint az érfalon található tágulat, amelynek hátterében az érfal gyengesége áll. Ahogy a vér keresztüláramlik az érintett pályán, a vérnyomás hatására egy kis területen az érfal kitüremkedik. Úgy képzelhetjük el ezt, mint egy túlságosan felfújt lufit, aminek a fala egyre vékonyodik, és ha megreped akkor kidurran. Ismerd fel és előzd meg te is!

Ha az aneurizma reped meg, a vér kiszivárog a környező agyszövetbe, megnövekszik a koponyaűri nyomás és az agy mondhatni „vérben úszik”.

Nem minden aneurizma reped meg, mert az érfal minden esetben megpróbálja saját magát a kitüremkedés helyén meggyógyítani. Így sokan soha észre sem veszik a bajt, csak akkor, amikor MRI-t vagy CT készítenek a koponyájukról.

Érdekes és nem túl ritka betegségről beszélhetünk. A teljes lakosság 3%-a hordoz agyi aneurizmát.


Az agyi aneurizma 7 jele:



1. Borzalmas fejfájás


A legtöbb beteg borzalmas villámcsapásszerű borzalmas fejfájásról számoltak be. Előfordul, hogy a fájdalom egyik pillanatban még elviselhetetlen, majd hirtelen elmúlik. Ez a gyors nyomásváltozás miatt van, és a repedés első jele. Viszont minden repedés más. Akiknél a szivárgás lassabb, a fejfájás állandó.

Ha olyan erős fejfájást tapasztalsz, amire ezelőtt még nem volt példa, azonnal fordulj orvoshoz!

2. Hányinger és hányás


Repedés bekövetkezte esetén a kiszivárgó vér, nyomást gyakorol az agytörzsre, amely egy olyan terület, ami az emésztést és a légzést szabályozza. Ezért szédülés, hányinger és hányás is felléphet ebben az esetben. Természetesen ha hányingerünk van, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Abban az esetben, ha ez más felsorolt tünetekkel párosul, azonnal forduljunk orvoshoz.

3. Nyakfájás

A nyak mozgását rengeteg ideg szabályozza az agytörzs körül. Ezek az első mozgással kapcsolatos idegek, amelyekre nyomás nehezedik repedés esetén. A merev nehezen mozgó nyak, és a nagyon erőteljes fájdalom ezen a területen megrepedt aneurizma jele lehet.

4. Arczsibbadás

Az arc motorikus funkciói is sérülhetnek a nyomás hatására. Ezért előfordul, hogy a beteg arczsibbadást, bizsergést, végsőbb esetben már bénulást tapasztal. A stroke és az egyi aneurizma tünetei nagyon hasonlóak. A tünetek jelentkezése esetén, mindenképp azonnali orvosi kezelés szükséges.

5. Homályos vagy kettőslátás

Ahogy a nyomás az agytörzsre támaszkodik, érinti a szemgödörben elhelyezkedő szemgolyókat is. Ez homályos vagy kettőslátáshoz, látásvesztéshez, esetleg túlzott fényérzékenységhez vezet. Ha ezek a tünetek egy kellemetlen fejfájás után jelentkeznek, és hányinger is párosul a tünetekhez, neurológiai probléma állhat a háttérben.

6. Görcsrohamok

Mikor a koponyavérrel telítődik, görcsrohamok jelentkezhetnek, és más tünetekkel párosulva agyi aneurizma veszélye áll fenn. Természetes, ha valakit csak görcsrohamok érnek, például epilepszia esetén, akkor is azonnal értesíteni kell a mentőket.

7. Egy erőteljes hanghatás a fejben

Több beteg is beszámolt arról, mintha egy hangos pisztolylövés szerű hangot halott volna a szinte kibírhatatlan fejfájás jelentkezése előtt. Tehát ha fejfájás jelentkezése előtt hasonló hangot hallasz,  mindenképp fordulj orvoshoz.


Forrás:
www.womenshealthmag

 


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus



Bezár