Isteni sütésmentes gyümölcstorta

Isteni sütésmentes gyümölcstorta

Hozzávalók

50 dkg eper
4 pohár natúr joghurt
3 evőkanál cukor
2 dl tejszín
2 zacskó zselatin
15 dkg vajas keksz
10 dkg vaj

A joghurtot a cukorral és egy zacskó zselatinnal keverjük össze, melegítsük meg, de vigyázzunk, ne forrjon fel, mert akkor kicsapódik a zselatin, majd hagyjuk kihűlni. A tejszínt verjük kemény habbá, és forgassuk a kihűlt zselatinos masszába.

A krémet hagyhatjuk fehéren is, de az gyümölcs egy részét is beleapríthatjuk. Ha így teszünk, akkor a végén adjuk a masszához.

A kekszet törjük össze nagyon apróra, a legjobb, ha ledaráljuk. A vajat olvasszuk meg, majd keverjük a kekszhez fokozatosan, hogy kemény, tésztaszerű keveréket kapjunk. Egy tortaforma alját béleljük ki a vajas keksszel, majd öntsük rá a krémet. Az epret főzzük fel a másik zacskó zselatinnal és némi cukorral, majd öntsük a tetejére. Tegyük hűtőbe legalább hat órára.


Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos



Bezár