Ünnepi gyermekbetegségek

- Írta: dr. Sepp Csa­ba

Ünnepi gyermekbetegségek

Bár a fenti címszavakat mindhiába kerestem egészségügyi szakkönyvekben, mégis egy csokorba lehet gyűjteni sok olyan eseményt, amelyek a decemberi ünnepek alatt gyermekeinket „sújthatják”.

Ha jön a mikulás

Talán egy-két nagyszülő emlékszik már csak arra, hogy gyermekkorában csupán néhány alma, dió, egy-egy szaloncukor került ajándékként az ablakba kitett, kifényesített kis cipőjébe, csizmácskájába. A mai gyermekek többségéhez egy hét alatt többször is ellátogat a Mikulás bácsi. Ajándékot oszt a bölcsődében, óvodában, iskolában, az anyuka, apuka munkahelyén, nagyszülőknél és otthon. Ilyenkor az ajándékok zöme édesség. A sok csokimikulással, szaloncukorral, legkülönbözőbb édességekkel roskadásig teli az ünnepi asztal, az ablakok köze. Bizony kevés szülő az, aki meg tudja állni, hogy gyermekének ne engedje meg, hogy annyit egyen a szemet-szájat gyönyörködtető, a gyomrot viszont megterhelő finomságokból, amennyit csak akar.
És ilyenkor jöhetnek a „bajok”. Kisebb-nagyobb fokú, hasi görcsös fájdalom, székrekedés, haspuffadás, ami miatt már a szülő a gyermekorvost keresi. Esetleg ijedtében sokszor feleslegesen a gyermeksebészeten köt ki, holott a mértékletes édesség fogyasztással ezek a panaszok elkerülhetők lehettek volna. 

Sütés-főzés

A Mikulás elmúltával rövidesen már a Karácsony-várás izgalma keríti hatalmába a felnőttet, gyermeket egyaránt. Ez a két, vagy több napos ünnep, és a hozzá kapcsolódó téli szünet, a szülők esetleges szabadságával együtt többféle olyan eseményt is hozhat, amire mint „ünnepi gyermekbetegségre” nem árt gondolni. Kezdjük a készülődéssel, a sütéssel, főzéssel.
Sokszor az ünnepi ételek készítésében a kisebb-nagyobb gyermek is szeretne részt venni, segíteni. Nagyon helyesen, be is kell vonni őket a segítésbe, de életkoruknak megfelelően, kellő felügyelettel végezzék ezt. A dió feltörésénél elsősorban a diót, és ne az ujjacskáját ütögesse. A forró étel közelébe ne engedjük az apróságot; sajnos többször találkoztunk már csúnya forrázásokkal, törzset, kezet, arcot ért égési sérülésekkel, konyhai balesetekből eredően. Ilyenkor az azonnali hideg vizes hűtés, és a minél sürgősebb orvosi ellátás a megoldás. 

Gyertyagyújtás

A karácsonyfa előkészítése, díszítése több családnál közös öröm, néha a nagyobb gyerekek segítségével történik. A tartó talprészbe való bevágásánál a vágóeszköz sérüléseket okozhat, a fenyőtű a tenyérbe fúródhat. Elérkezik a Szenteste, a Karácsony fénypontja. Gyertyagyújtás. Bár legtöbb helyen elektromos gyertyaizzó fűzér adja a feldíszített fa ünnepi megvilágítását, sokfelé a hagyományos viaszgyertya lobogó lángja emeli az ünnep hangulatának meghittségét. Személyes élményem, amikor évekkel ezelőtt kétségbeesett szülők gyermekéhez kellett szaladnom, mert a kétéves Lacika az égő gyertyákkal díszített karácsonyfát magára rántotta. Ez a karácsonyfa a zongorán, egy gyönyörűen hímzett terítőn állt, az ablak mellett. Lacika zúzódásait és enyhébb égési sérüléseit a gyermeksebész, a lakás „égési sérüléseit” a kivonuló tűzoltók gyógyították.
A csillagszóróktól eredő szemsérülések szemészeti ellátását igényelnek. Bizonyos karácsonyfadíszek, ha eltörnek, valamint a fenyőtűlevelek a bőrt felsebezve, főleg a kisgyermekek vékony bőrébe fúródva, kellemetlen sérüléseket okozhatnak. Kellő óvatosság szükséges az elektromos fényfüzérek és a gyermekek „kapcsolatában”. 

Terülj, terülj asztalkám

Az ünnepi asztal örömeinél is érhetnek a kellemes meglepetések mellett kellemetlenek is. Amikor nem kellő elővigyázatossággal történik a halételek fogyasztása, a gyermekeknél halszálka fúródhat a garatba. Ez nem egyszer okozott már riadalmat, és tette tönkre az ünnep meghittségét. Ugyanígy veszélyes lehet a szárnyasok apró csontjainak félrenyelése is. Minél kisebb, fiatalabb gyermekről van szó, annál fontosabb a felnőttek odafigyelése.
Az ünnepi ételek kavalkádjában előfordulhat az is, hogy eddig nem tapasztalt ételallergiás reakciók (kiütés, ajak-, szembedagadás) jelentkezhetnek. Ilyenkor is az orvosi segítség a megoldás, a „gyanús” étel azonnali kiiktatása mellett. Természetesen a finomságok túlzásba vitt fogyasztása, az édességek habzsolása, a legkülönbözőbb ínycsiklandozó sütemények szinte ellenállhatatlan csábítása, a hagyományos beigli kóstolgatása, otthon és vendégségben az emésztő szervrendszer megterhelését, ebből eredő panaszokat okozhat. 

Hull a hó

A gyermekeknek adott karácsonyi ajándékokról orvosi szempontból csak annyit, hogy az mindig az adott életkornak megfelelő legyen. Kellett már sebészetre vinni olyan hároméves kisfiút, akinek a játékautó rugója az ujját átfúrta, s mivel az otthoni barkácseszközök segítségével sem sikerült az autójától a kezét megszabadítani, a sebész először az autót, majd a rugót eltávolítva kezdhetett az ujjacska sebellátásához.
A téli szünet nagy szabadságában – persze ha fehér a Karácsony és az azt követő napok – vidáman hógolyóznak, síelnek, szánkóznak a gyermekek, kicsik és nagyok. Minden, pillanatnyilag jelentéktelennek tűnő sérülésre komolyan oda kell figyelni, mert a későbbiek során, esetleg néhány nap múlva súlyosabb elváltozások jelentkezhetnek. Ilyenek pl. a bokazúzódás (törés?), fejsérülés (agyrázkódás?) stb. 

BUÉK!

Itt az év utolsó napja, a Szilveszter, az Óév búcsúztatója. Vendégség, vendégeskedés, „lazább” viselkedés, evés-ivás, jó hangulat. Talán a gyermekeinkre figyelés is kissé „lazább”. Így történhetett meg, hogy a másfél éves Mónika légutaiba került sós mogyorót csak heroikus gégészeti beavatkozással sikerült eltávolítani, s a kétségbeesett szülők a kórházi folyosón, a műtő előtt kívánhattak egymásnak boldog új évet, és örülhettek, hogy gyermekük az új év első perceiben már újra szabadon lélegezhet. Az év első napján a vendégeket kísérték ki Norbert szülei. A jókívánságok és a búcsúzkodás után a szobába visszatérve döbbenten tapasztalták, hogy az ilyenkor szokásos(?) köszöntések likőrös poharai teljesen üresek, pedig az előbb még mind a négy pohár félig tele volt. A két és fél éves fiú az asztalnál békésen játszott a szalvétákkal.
A likőrszagú gyerekkel a szülők a kórházi ügyeletre rohantak, ahol kimosták a gyomrát, majd hazatérve nevetve-bosszankodva vették észre az asztalon azt a tócsát, amelyet a kisfiú a poharakból kiöntögetett italokból készített. Ez az év számukra „jól” kezdődött.
Ez a néhány kis történet bemutatja azt, hogy szemünk fénye, a gyermek – legyen bármilyen korú – szeretetünk mellett milyen sok gondosságot, odafigyelést kíván. Kerüljük el, előzzük meg az ünnepi „gyermekbetegségeket”, baleseteket, hogy az ünnep valóban felhőtlen, örömteljes legyen kicsinek, nagynak egyaránt.


Szakértőink

dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár