A szívinfarktus okai a férfiaknál és nőknél

A szívinfarktus okai a férfiaknál és nőknél

A szívrohamok különféleképpen zajlanak le a férfiaknál és a nőknél. Korábban azt feltételezték az orvosok, hogy az X-kromoszómának kitüntetett szerepe lehet ebben, de egy nemrég elvégzett tanulmány alapján arra jutottak, hogy mégsem. Az már régóta közismert, hogy a nők általában idősebb korukban kapnak szívinfarktust, és gyakrabban bele is halnak, mint férfi társaik. A férfiakat fiatalabb korukban éri a roham, de jobb esélyük van a túlélésre.

Egy nemrég elvégzett, több országra kiterjedő vizsgálatba 100 ezer embert vontak be, akiket éveken át figyelemmel követtek a szív- és érrendszeri megbetegedéseik alapján. A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy a férfiak X-kromoszómája milyen szerepet játszik a szívbetegségeik során, illetve a két nem között genetikailag mennyiben tehető felelőssé az X-kromoszóma a szívinfarktusért. A szív- és érrendszeri megbetegedések népbetegségnek tekinthetők, hiszen ez a leggyakoribb halálok.   
A vizsgálatok és megfigyelések elemzése után a kutatók arra jutottak, hogy az X-kromoszómának nincsen akkora jelentősége, mint korábban feltételezték. Az X-kromoszóma megléte nem növeli a szívbetegségek kockázatát, tehát nincsen közvetlen összefüggés a nemek közötti genetikai különbség és a szívbetegségeik között. „A vizsgálat eredménye minden kutatót meglepett, hiszen évek óta közismert, hogy a férfiak és a nők körében fellépő kardiovaszkuláris betegségek tekintetében jelentős különbségek vannak. Az egyik nemnél feltűnően korán jelentkeznek a bajok, a másiknál feltűnően súlyos lefolyásúak ezek. Eddig azt hittük, hogy a nemek különféle kromoszómái tehetők felelőssé. Egy ilyen nagy méretű vizsgálat alapján biztosan kijelenthetjük, hogy a kromoszómák különbözősége nem hozható összefüggésbe a nemek között eltérő módon megnyilvánuló szívbetegségekkel ” – mondta Inke König, a lübecki egyetem kutatója.
A tudósok szerint nyilvánvalóan más okokat kell feltételezni a két nem közötti különbségeknél, amelyek magyarázatul szolgálhatnak az eltérésekre. Olyan tényezőket is figyelembe kell venni, mint a hormonok, a táplálkozás és az életmód. Ez a felismerés nagy előrelépés, hogy a betegek számára hatékonyabb gyógyítási módszereket és terápiákat fejlesszenek ki.  


Der Standard


Szakértőink

dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus



Bezár