Az már eddig is köztudott volt, hogy a sófogyasztás összefügg a magas vérnyomással, de a mostani az első kutatás, ami közvetlen kapcsolatot talált a só és az elhízás között:
- A túlzott só fogyasztása túlsúlyossá teheti az embert - függetlenül az elfogyasztott kalóriák számától. Minden egyes extra gramm só 25 %-al növeli az elhízás kockázatát.
- Amikor a teljes elfogyasztott ételmennyiséget vizsgálták, akkor is komoly tényező maradt az elfogyasztott só a testsúly alakulásában.
- A só fogyasztása összefügg a magas vérnyomással, ezáltal növelve a szívbetegségek kockázatát.
Ugyanakkor ez a tanulmány az első a maga nemében, amely közvetlen kapcsolatot mutatott ki a só és a túlsúly között. A kutatók, élükön a Londoni Graham MacGregor professzorral, kijelentették: ezek az eredmények azt mutatják, hogy a sóbevitel önmagában is növeli az elhízás veszélyét, teljesen függetlenül az energia beviteltől.
A kutatás több mint 450 gyerek és 780 felnőtt adatait használta fel 2008 és 2012 között, a résztvevők saját bevallásaikban feltüntetett adataival. A szakértők több mint 24 órás időtartamra kiterjedő vizeletmintákat vettek és négy napig vizsgálták az elfogyasztott kalóriákat.
Az eredmények azt mutatták, hogy a túlsúlyos vagy kórosan elhízott embereknél magasabb volt a sóbevitel aránya. Egy gramm eltérés az átlaghoz képest 20 %-al növelte a túlsúly esélyét. MacGregor professzor, aki a témával kiemelten foglalkozó szakbizottság elnöke, elmondta: manapság az ételeink jelentik a legnagyobb egészségügyi kockázatot, az élelmiszeripar által hozzáadott túlságosan magas só-, zsír- és cukortartalmuk miatt.
A magas vérnyomás és a túlsúly egyaránt szív- és érrendszeri betegségekhez, illetve szívrohamhoz, szívelégtelenséghez vezet. A kóros elhízás általában kettes típusú diabétesszel is jár, ami még jobban aláhúzza ezeket a veszélyeket. Ráadásul ez a népbetegség az egészségügyi rendszer válságához vezet, ha nem történik gyökeres és azonnal változás az étkezési szokásainkban.
A hivatalos ajánlás szerint 6 gramm sónál többet nem szabadna elfogyasztanunk naponta, de a legújabb statisztikák szerint 8.1 grammot fogyasztunk átlagosan.
Susan Jebb professzor, aki kormánytanácsadó és diétaszakértő az Oxfordi Egyetemen, azonban óvatosságra int: Mivel az energia beviteli adatok önkéntes beszámolókon alapultak, nem tudunk teljes biztonsággal következtetéseket levonni. A sófogyasztás csökkentése fontos a kardiovaszkuláris betegségek kockázatának csökkentése érdekében. Ugyanakkor a túlzó energiabevitel még mindig az elsődleges célpont az elhízás és következményeinek kezelése terén.
Victoria Taylor, brit szívspecialista azt állítja: Jól tudjuk, hogy kevesebb sót kellene fogyasztanunk a vérnyomás csökkentése érdekében, ami a szívpanaszok egyik kiváltó oka, ehhez a jelen kutatás csak további indokot nyújt. A legtöbb só, amit elfogyasztunk, már a vásárlás pillanatától jelen
van az ételeinkben, ezért fontos, hogy tudatosan ügyeljünk a feltüntetett értékekre.
Az elhízás összetett folyamat, ezért sokféle megoldást kellene alkalmazni a visszaszorítására, több tudatosságra lenne szükség, és több választási lehetőséget kellene kínálni a fogyasztóknak. A sóbevitel mellett az energiamennyiség bevitelét sem szabad elvenni a fókuszból.