Az emlősök is képesek a szervregenerálódásra

2011.03.03.

Az emlősök is képesek a szervregenerálódásra

A kétéltűekhez és halakhoz hasonlóan az emlősök is képesek a szervregenerálódásra – mutatták meg amerikai kutatók. A Texasi Egyetemen végzett állatkísérletben újszülött egerek sérült szíve állította helyre magát.

Egynapos egereken végzett csonkoló műtét után a rágcsálók képesek voltak visszanöveszteni a szívizmukat és helyreállítani a szív működését – áll a Science magazinban publikált tanulmányban. A Texasi Egyetem kutatói állatkísérleteik során egynapos egerek szívéből távolítottak el egy-egy darabot. A szív három héten belül regenerálódott.

Halak és kétéltűek esetében közismert tény, hogy a szívizom képes helyreállítani magát, de emlősöknél most először bizonyították a szervregenerálódási képesség tényét. Brit kutatók szerint mindez segíthet az emberi szívvel kapcsolatos problémák kezelésében is.

A Texasi Egyetem kutatói sebészeti úton eltávolították az egynapos egerek szívizmának mintegy 15 százalékát – konkrétan a bal kamra ventrikuláris csúcsát.

A szív gyorsan regenerálódni kezdett, és már 21 nap elteltével normálisan működött. A beavatkozást követő két hónap során változatlanul rendben működött a szerv.

Ugyanezt az eljárást tesztelték egyhetes egerekkel is, ám a rágcsálók szíve ekkor már nem tudott regenerálódni. Ez arra utal, hogy az önjavító képesség csak közvetlenül a születés után lehetséges.

Korábban a kétéltűek és a halak (leghíresebb a zebrahal, amely képes helyreállítani a gerincét, a retináját vagy az uszonyát ért sérüléseket is) kapcsán került a köztudatba az állatok regenerálódási képessége. A texasi kutatók tanulmánya arra világít rá, hogy az emlősök is rendelkeznek ezzel az önjavító mechanizmussal – még ha csak igen korlátozott ideig is, közvetlenül a születés után. Lényeges részlet ugyanakkor az is, hogy ami működhet a zebrahal alacsony nyomás alatt levő szívében, nem feltétlenül ismétlődik meg a nagy nyomásnak kitett, többkamrás emberi szívben.

A kutatás vezetője, Olson professzor meg van győződve arról, hogy a jövőbeli kutatások bebizonyítják majd, az emberi szív is képes hasonló regenerálódásra, még ha jelenleg nem is tervezik emberi szívizomszövetek tanulmányozását e témában.

 


Szakértőink

dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész



Bezár