A gyerekek félelmeinek, szorongásainak megértéséhez elsősorban azt kell tisztáznunk magunkban, mi vált ki stresszt. A stressz a ránk helyezett elvárásokból, az ezekkel szemben álló képességeink vélt vagy valós hiányából, illetve a megfelelési helyzetekből fakad. És a külső tényezők – család, barátok, óvoda, iskola – által kiváltott feszültség mellett akkor még ott vannak a belső félelmek, bizonytalanságok is, amelyeknek fő hajtóereje az, hogy az ember belegondol, mi mindent csinálhatna éppen ahelyett, amit éppen csinál vagy csinálni kényszerül. A fentiek fényében könnyen belátható: már a kicsik is elég rendszeresen találkoznak olyan jelenségekkel, amelyek frusztrálják őket. Az iskoláskor előtti években tipikusan ilyen a szülő hiánya, az állandó biztos támasz időleges elveszítése például a közösségbe kerülve. Később pedig elsősorban a tanulás, illetve még inkább a szocializációs folyamatok kapcsán merülhetnek fel komoly feszültségek.
Reggeltől délutánig iskola, utána edzés, különóra, felkészítés, hazaérve lecke másnapra – manapság teljesen természetes, hogy már egy alsó tagozatos napirendje is így néz ki. Ennek megvannak a maga okai, de vajon természetes-e, hogy egy 7-8-9 éves gyereknek nem jut ideje játszani a nap végén, vagy egyszerűen csak olyan dolgokkal foglalkozni, amik még csak érintőleges kapcsolatban sincsenek a tanulással? Rengeteg kisgyerek ebben a cipőben jár, és kifejezetten frusztrált is emiatt. Igyekezzünk ne félvállról venni ezeket a problémákat, és ne intézzük el egy „teher alatt nő a pálma!”-típusú legyintéssel, ha gyermekünk panaszkodik. Nyilvánvaló, hogy a kicsik szeretik a dolgokat a könnyebbik végéről megfogni (akárcsak a felnőttek…), és tényleg elképzelhető, hogy néha puszta lustaság vagy „nincskedvemhozzá” áll a panaszok hátterében, ám könnyen lehet, hogy valóban túl nagyok vele szemben az elvárások. Amennyiben nem tudjuk csökkenteni a rá nehezedő terhelést, próbáljuk meg a magunk módján oldani a benne emiatt keletkező feszültséget és megkönnyíteni a helyzetét. Ennek módja jelentős mértékben a gyerek habitusától is függ. A gyerekek életében további stresszt szülhetnek azok a mindennapi társasági érintkezéssel összefüggő szituációk, amelyekkel az óvodában, iskolában szembesül nap mint nap. Biztosan tudjuk, mi zavarja, mi érdekli, mivel foglalkozik napközben?
Beszéljünk róla!
Talán bele sem gondolunk, de a gyerekekben meglévő feszültséget mi magunk is fokozhatjuk, méghozzá úgy, hogy közben természetesen távolról sincsenek ilyen szándékaink. Szokott panaszkodni otthon a munkahelyi problémáiról? A gyerek előtt vitatja meg párjával, hogy kölcsön kell kérniük a hónap végén, mert különben nem lesz miből tankolni vagy kenyeret venni? Ne tegye! Lehet, hogy az óvodás nem érti pontosan, miről beszélnek, de azt pontosan látja és érzi, hogy az adott téma szüleit idegesíti, zavarja, feszültté, rosszkedvűvé teszi, és ettől ő maga is ideges, zavart, feszült, rosszkedvű lesz.
A televízió káros hatásairól rengeteg szó esik, de elsősorban a gyermekműsorok vélt vagy valós agressziója, illetve a különböző bulvárprogramok, valóságsók felszínes ostobasága, az ezekben sugárzott szerepmodellek miatt. Ugyanakkor belegondolt már valaha abba, hogy egy óvodás gyerekkel egyszerűen nem lehet végignézni egy tévéhíradót? Illetve végig lehet, de akkor készüljünk fel arra, hogy gyermekünk olyan új félelmekkel néz majd szembe, mint a terrorizmus, a természeti katasztrófák, az iskolai mészárlások, az állatkínzások, a közúti balesetek és hasonlók.
A gyereknek természetesen tudnia kell, hogy léteznek ilyenek, hiszen a felnőtt életre készítjük fel, és nem egy rózsaszín buborékban kell felnevelni. Ugyanígy a tájékozottság is fontos, már akár egészen kicsi korban is. De az biztosan nem hiányzik, hogy napi rendszerességgel, vacsoraidő környékén az óvodás vagy a kisiskolás gyerekek arcába toljuk a hat halálos áldozattal járó közúti tömegbaleset, az Iszlám Állam által lefejezett amerikai újságírók vagy a gázszállítások akadozása miatt didergő ukrán ötévesek képeit. Ezek a felvételek minket, felnőtteket is roppant mértékben frusztrálnak, akkor neki vajon milyen érzés lehet szembesülnie velük? Csak ismételni lehet a fentieket: lehet, hogy nem ért mindent pontosan, de kiváló gyermeki „radarjának” köszönhetően pontosan tudja, micsoda szörnyűségekről van szó! Figyeljünk oda rá, mit láthat a gyerek akár a tévében, akár az interneten. És természetesen minden esetben segítsünk is neki abban, hogy értelmezze a látottakat.
Az olyan tényezőkről pedig talán felesleges is szólni, mint a betegség, a halál, netán egy válás – ha mindez még hozzá is adódik a részletezett mindennapi stresszhez, a gyerek oly békésnek tűnő világa teljesen kifordulhat a sarkaiból. Egy gyermek számára még a legbarátibb, legemberibb válás is feldolgozhatatlan traumának bizonyulhat, hiszen az a biztonsági viszonyrendszer, amiben addig élte az életét, megszűnik vagy legalábbis megváltozik. Többek között éppen ez az oka annak, hogy soha nem szabad a gyerekeket választásra kényszeríteni, netán rosszakat mondani neki a másik szülőről.
A másik oldalról nézve pedig összességében fontos felismerni, hogy egy gyerek számára olyan dolgok is komoly feszültségforrást jelenthetnek, amikre egy felnőtt legfeljebb legyint. Valaki csúnyán ránk rivallt, mert a lábára léptünk a villamoson? Ez van, bocsánatot kérünk és megyünk tovább. Egy gyerekben viszont komoly félelmek táptalaja is lehet egy hasonló szituáció.
