Megmenthetünk egy életet, ha felismerjük a stroke 7 tünetét

Megmenthetünk egy életet, ha felismerjük a stroke 7 tünetét

Ha valaki túlél egy stroke-ot, az kiérdemli a „hős” jelzőt. A stroke okozta működési zavarok miatt igen ritka, hogy egy személy magától be tud menni autóval a kórházba, sőt, hogy egyáltalán telefonáljon a mentőknek. Ezt általában egy figyelmes társnak vagy egy közelben tartózkodónak kell megtennie, aki amint észreveszi, hogy valami nincs rendben, segítséget hív ahelyett, hogy tudomást sem vesz róla.

Amikor észleljük a stroke tüneteit

A stroke korai tüneteit észrevehetjük például egy munkatársunknál, egy vásárlónál a munkahelyünkön, valakinél egy étteremben, a templomban, egy vendégnél a fitneszteremben, vagy valakinél egy buliban.

A stroke tünetei súlyosak és akár életveszélyesek is lehetnek. Felbukkanásuk után egy egészségügyi szakembernek a lehető legrövidebb időn belül be kell adnia a szükséges gyógyszereket. Tehát nem kell azon aggódnunk, hogy kíváncsinak vagy kotnyelesnek fognak tartani, ha arra gyanakszunk, hogy valakinek stroke-ja van. Ha mi vagyunk az a személy, aki annak az embernek a közelében van, akinél a stroke jelei mutatkoznak, a legjobb, amit tehetünk, hogy sürgősen orvost hívunk.

A stroke tünetei, amit mindenkinek fel kellene tudni ismerni

  • Zavarodottság. Ha beszélünk valakivel, aki szokatlanul zavarodott, azt komolyan kell venni. A zavarodottság egy orvosi probléma.
  • Elesés. Az elesés súlyos sérüléseket okozhat az agyban vagy a gerincben, így ne próbáljuk megmozdítani az elesett személyt. A legjobb, ha abban a helyzetben hagyjuk, és figyelünk rá, amíg egy képzett egészségügyi szakember a helyszínre érkezik.
  • Beszédváltozás. Az elkent, elrontott beszéd vagy az értelmetlen szavak használata az agyi sérülés jelei. Mikor a beszédváltozások hirtelen jelentkeznek, azok csaknem mindig a stroke jelei.
  • Az arc változásai. A féloldalas vagy egyenetlen arc a stroke tüneteit képviselik. A lekonyuló száj, illetve a lógó vagy egyenetlen szemhéj is a stroke jellemzői. Persze vannak, akik nem rendelkeznek tökéletesen szimmetrikus arccal, és ezzel nem lehet mit kezdeni. De egy más által egyértelműen felismerhető változás vagy egyértelmű asszimetria általában a stroke jele.
  • Szokatlan viselkedés. Egy ember közösségi viselkedése és interakciói ép agyműködést igényel. Ha valaki elkezd furcsán vagy szokatlanul viselkedni, azt a stroke is okozhatja.
  • Látászavarok. Amikor egy embernek stroke miatti látászavara van, az a látás teljes elveszítésében nyilvánulhat meg, illetve abban, hogy kisebb területeket nem lát megfelelően. Ha azt vesszük észre, hogy valaki nem látja ugyanazokat a dolgokat, mint amiket mi, sürgős orvosi segítséget kell hívnunk, hiszen a stroke kihathat a látásra, beleértve magát a szemet is.
  • A kar gyengesége. A kar elgyengülése, különösen akkor, ha az csak az egyik kart érinti, egyértelműen a stroke tünete.


A stoke ezen tünetei közül jelentkezhet valakinél egy, de akár több is, kombinációban. Az idő ezen a téren nagyon lényeges, tehát az azonnali segítségkérés a legjobb, amit tehetünk, ha egy személynél bármelyiket észleljük a fentiek közül.

A közelben tartózkodók fontos szerepe stroke esetében

Mivel a stroke nem fájdalmas fizikailag, hanem az áldozat tudatát és kommunikációs képességét rontja, a közelben lévő személyek nagyobb értéket képviselnek, mint bármilyen orvosi segítség. A gyors reakciónk életet menthet. Továbbá a stroke-kal kapcsolatos megfigyeléseink fontos szerepet kapnak az anamnézis részeként, hiszen segíti a stroke-ot ellátó csapat munkáját a kezelési terv felállításakor.


Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus



Bezár