Mi a különbség a mentális egészség és a mentális betegség között? Néha a válasz egyértelmű, de gyakran egyáltalán nem egyértelmű, hogy miben tér el egyik a másiktól. Példának okáért ha valaki fél a nyilvános beszédtől, az vajon egy mentális egészségi állapot jele, vagy csak egy idegállapot a sok közül? Netán a félénkség egy szociális fóbiává válik?
Íme egy kis segítség ahhoz, hogy a mentális egészségi állapotokat azonosítani tudjuk.

Miért olyan nehéz megmondani, mi a normális?
Sok esetben nehéz különbséget tenni a normális mentális egészség a mentális betegség közözz, mivel nincs egy egyszerű teszt arra, hogy gond van-e valamivel. Továbbá a fő mentális egészségi állapotok leutánozhatnak fizikai rendellenességeket. De a mentális egészségi állapotokat nem ilyen fizikai problémák alapján bírálják, hanem bizonyos jelek és tünetek alapján vizsgálják, illetve kezelik, valamint aszerint, hogy milyen hatást gyakorolnak a mindennapi életre.

A különböző jeleknek és tüneteknek hatása lehet:
•    viselkedésre. A kényszeres kézmosás vagy a túlzott alkoholfogyasztás egy mentális egészségi állapot jelei.
•    érzésekre. Előfordul, hogy egy mentális egészségi kondíció mély vagy folyamatos szomorúság, eufória, esetleg harag formájában jelenik meg.
•    gondolkodásra. A téveszmék – olyan rögzült hiedelmek, amelyek az egymásnak ellentmondó bizonyítékok fényében nem változtathatóak meg –, továbbá az öngyilkos gondolatok egy mentális egészségi állapot jelei.

Mi is pontosan a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Útmutatója (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders – DSM)?
A Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Útmutatója egy olyan ismertető, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) adott ki. Ez a kiadvány több száz mentális egészségi állapot jeleit és tüneteit magyarázza el.
A mentális egészségi állapottal foglalkozó szolgáltatók arra használják a DSM-et, hogy diagnosztizáljanak mindent az anorexiától a kukkolásig, és ha szükséges, megállapítsák a megfelelő kezelést. Az egészségbiztosító társaságok szintén hasznát vehetik a DSM-nek, segítségével ugyanis meghatározhatják a kiterjedést és az előnyöket, valamint hogy visszakövessék a mentális egészségügyi szolgáltatókat.

Hogyan diagnosztizálják a mentális egészségügyi szolgáltatók a mentális egészségi állapotokat?

Ahhoz, hogy megállapíthassuk, van-e valamilyen mentális egészségügyi állapotunk, abban a mentális egészségügyi szolgáltatók állnak a mi, illetve szeretteink rendelkezésére. Felmérik:
•    a tüneteket. A mentális egészségügyi szolgáltató kérdéseket tesz fel a tüneteinkről, azok kezdetéről, valamint arról, hogy miként hatnak ki az életünkre. Elmondhatjuk, hogyan vélekedünk a saját gondolatainkról és viselkedéseinkről, és attól függően, hogy hogyan hatnak a jelek és a tünetek a napi tevékenységeinkre segíthetnek megállapítani azt, hogy mi lenne nekünk a normális. Például rájöhetünk arra, hogy már nem birkózunk meg olyan jól, sőt, egyáltalán nem akarunk foglalkozni azokkal a dolgokkal, amiket korábban örömmel végeztünk. Szomorúságot, reménytelenséget és kilátástalanságot érezhetünk. Ha a szomorúságunknak egy konkrét oka van, mondjuk egy válás, az effajta érzések lehetnek normális, átmeneti reakciók. Azonban ha a tünetek súlyossá vagy állandóvá válnak, depresszió állhat a háttérben. Esetleg szükség lehet egy fizikai vizsgálatra ahhoz, hogy a megbúvó egészségügyi állapotokat ki lehessen zárni.
•    mások megítélését. A saját magunkról alkotott felfogás önmagában nem biztos, hogy pontos képet ad a viselkedéseinkről, gondolatainkról vagy munkaképességünkről. Más emberek az életedből segíthetnek megérteni azt, hogy a viselkedésünk normális-e, egészséges-e. Például ha bipoláris zavarunk van, gondolhatunk arra is, hogy a hangulatváltozások az élet normális „egyszer fent, egyszer lent” hullámzásának a részei. Csakhogy a gondolataink és cselekvéseink mások szemében esetleg abnormálisnak tűnhetnek, és ez munkahelyi, párkapcsolati, illetve más problémákat okozhat az életünkben.

Mikor van szükség felderítésre vagy kezelésre?

Minden mentális egészségi állapotnak megvannak a saját jelei és tünetei. Szakember segítségét általában akkor érdemes igénybe venni, ha magunknál vagy szeretteink közül valakinél az alábbiakat tapasztaljuk:
•    jelentős személyiségbeli, étkezési vagy alvási szokások;
•    a problémamegoldásra és a napi feladatok elvégzésére való képtelenség;
•    furcsa vagy grandiózus ötletek;
•    túlzott szorongás;
•    hosszú ideig tartó szorongás vagy közöny;
•    öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok vagy arról való beszéd;
•    kábítószer-problémák;
•    szélsőséges hangulatváltakozások, túlzott harag, ellenségesség vagy erőszakos viselkedés.

A mentális egészségi állapotok meglétét, valamint a jelek és tünetek meglétét az érintettek közül sokan az élet természetes részének tartják, illetve tartanak a kezelésektől a félelem vagy a szégyenérzet miatt. De amennyiben aggódunk saját magunk vagy egy hozzánk közel álló személy mentális egészségi állapotáért, ne habozzunk tanácsért fordulni.
Konzultáljunk a háziorvosunkkal, kérjünk találkozót egy tanácsadótól vagy pszichológustól, ismerősünket pedig bátorítsuk arra, hogy folyamodjon segítségért. Kellő támogatás mellett a mentális egészségi állapotok azonosíthatóak, és rá lehet lelni a megfelelő kezelési módokra, mint mondjuk a gyógyszerekre vagy egy tanácsadóra.

Mentális egészség: a mentális betegségekkel kapcsolatos megbélyegzés elkerülése

A mentális betegségekhez fűződő téveszmék komoly problémákat tudnak okozni. Nézzük, mit lehet tenni a megbélyegzések ellen.
Megbélyegzés, avagy stigma az, amikor valaki negatívan tekint ránk azért, mert van egy megkülönböztetett jellegzetességünk vagy személyes tulajdonságunk, amit hátránynak tart (egy negatív előítélet). Sajnos elég gyakori, hogy a negatív attitűdök és hiedelmek egy mentális egészségi állapot felé tolják az embert.

A megbélyegzés diszkriminációhoz vezethet. Ez a megkülönböztetés lehet nyilvánvaló és közvetlen, mint például hogy valaki negatív bélyegzővel illet minket a mentális betegségünk vagy a kezelésünk okán. De a diszkrimináció lehet nem szándékos vagy finom, mondjuk úgy, hogy valaki azért tart távolságot tőlünk, mert a mentális egészségi állapotunk miatt instabil, erőszakos vagy veszélyes embernek tart minket. De te ettől még megvétheted magad.

A megbélyegzés káros hatásai között szerepelhet:
•    az idegenkedés a segítségkéréstől vagy a kezelésektől;
•    a család, a barátok, a munkatársak vagy más ismerősök meg nem értése;
•    a kevesebb lehetőség a munka, az iskola vagy a közösségi események terén, illetve nehezebb lakástalálás;
•    a megfélemlítés, fizikai erőszak vagy zaklatás;
•    az egészségbiztosítás, mely nem fedezi teljesen a mentális betegség kezelését;
•    a meggyőződés arról, hogy sosem leszünk képesek sikeresen megküzdeni a különböző kihívásokkal,
•    valamint hogy nem tudunk javítani a saját helyzetünkön.

Lépések a megbélyegzés leküzdéséhez

Íme néhány mód arra, hogy miként lehet kezelni a stigmákat:
•    Kezeltessük magunkat! Talán nem szívesen vesszük tudomásul, hogy kezelésre van szükségünk. Ne hagyjuk, hogy egy mentális betegség miatti megbélyegzés megakadályozzon minket abban, hogy segítséget kérjünk. Egy kezelés enyhülést tud nyújtani azáltal, hogy feltérképezik, mi a baj, és csökkentik azokat a tüneteket, amelyek zavart okoznak a munkában és a magánéletben.
•    Ne engedjük, hogy a megbélyegzés által önbizalomhiány és szégyenérzet lépjen fel! Stigma nem csupán másoktól érkezhet. Tévesen lehet, hogy úgy érezzük, az állapotunk a személyes gyengeségünk jele, vagy hogy képesnek kéne lennünk irányítani azt segítség nélkül. Pszichológiai konzultálás utáni kutatás, az állapotunkkal kapcsolatos saját okításunk és más, mentális betegséggel küzdő emberekkel való kapcsolattartás az önbecsülésünk fejlődéséhez, valamint a saját magunkkal szembeni romboló megítélésünk leküzdésében segít.
•    Ne szigeteljük el magunkat! Ha mentális betegségünk van, bizonyára nem szívesen beszélünk róla senkivel. A családod, a barátaid, a papok vagy a környezetedben lévők támogatást tudnak nyújtani, ha tudnak a mentális betegségünkről. Érjük el azokat az embereket, akiknek bízunk a számunkra szükséges együttérzésében, támogatásában és megértésében.
•    Ne tegyünk magunkat egyenlővé a betegségünkkel! Nem egy betegség vagyunk. Vagyis ahelyett, hogy azt mondanánk: „bipoláris vagyok”, inkább azt kell mondanunk, hogy „bipoláris zavarom van”. Valamint ahelyett, hogy „skizofrén vagyok”, használjuk azt, hogy „skizofréniám van”.
•    Csatlakozzunk egy támogató csoporthoz! Egyes helyi és nemzetközi csoportok, mint mondjuk a Mentális Betegségek Nemzetközi Szövetsége (National Alliance on Mental Illness – NAMI) helyi programokat és internetes elérhetőségeket kínálnak. Ezek célja, hogy oktatásokkal járuljanak hozzá a megbélyegzések csökkentéséhez a mentális betegek, az ő családjuk és a nagyközönség körében. Néhány állami és szövetségi ügynökség, illetve program szintén a mentális egészségi állapottal küzdő emberek számára nyújt támogatást, például azok, amik a szakmai rehabilitációra fókuszálnak, vagy éppen a Veterán Ügyek Osztálya (Department of Veterans Affairs – VA).
•    Kérjünk segítséget az iskolában! Ha nekünk vagy a gyermekünknek mentális betegsége van, mely kihat a tanulásra, találjuk ki, hogy melyek azok a tervek és programok, melyek segíthetnek. A mentális egészségi állapot miatti diszkrimináció az iskolások körében törvényellenes, a pedagógusoktól pedig általános, középfokú és felsőfokú szinten is elvárás, hogy legjobb tudásuk szerint helyezzék el a diákokat. Beszéljünk a tanárokkal, professzorokkal és adminisztrátorokkal a legjobb hozzáállás és erőforrás érdekében. Ha egy tanár nem tud a diák problémájáról, az hátrányos megkülönböztetéshez vezethet, ez pedig akadályozhatja a tanulást, és rossz jegyeket eredményezhet.
•    Beszéljünk a megbélyegzés elleni témáról! Fontoljuk meg, hogy a véleményünknek hangot adjunk rendezvényeken, szerkesztői levelekben vagy az interneten. Ez bátorságot nyújthat más, hasonló kihívásokkal küzdők számára, és megismertetheti a nyilvánosságot a mentális betegségekkel.

Mások ítéletei a tényeken alapuló információk felfogása helyett szinte mindig a megértés hiányán alapulnak. Tanuljuk meg elfogadni az állapotunkat, és ismerjük fel, mi szükséges ahhoz, hogy kezelni tudjuk. A támogatási lehetőségek keresése és mások tanítása nagy különbséget tud jelenteni.