A hangszínnel egy egész szótagot fejeznek ki, amely nem jellemző a német nyelvre. A nyelv hanglejtését és melódiáját, ennek megfelelően a sírást is a környezetükből érkező minta alapján alakítják ki. Mindebből arra következtetnek, hogy az újszülöttek már a születésük után közvetlenül alkalmazkodnak a körülöttük lévő hangok utánzására. Az anyanyelvük alapelemeit tehát már a síráskor kezdik elsajátítani, amikor még csak az első kezdetleges hangokat adják ki. Később tanulják meg a bizonyos értelemmel bíró szótagokat és szavakat.
A kínai és a kameruni tonális nyelvek, ezért más hanglejtéssel és hangszínnel ejtik ki a szótagokat és a szavakat, mint a németben. A tonalitásnak meghatározó szerepe van abban, hogy mit jelent egy szó vagy szókapcsolat. A magas és a mély hangok váltakozása különös jelentőséggel bír, ráadásul az intenzitásuk is erősebb, mint a németben. A csecsemők már a sírásukkal is ezt a különbséget fejezik ki. 

(Frankfurter Allgemeine Zeitung)