Mi lehet ennek az oka? Mi lehet közös egy pszichiátriai és egy kardiológiai betegségben? A közös pont, a közös előzmény a stressz. Az elhúzódó, tartós, vagy ismétlődő stresszek hatására a szervezet fokozott készenlét állapotába kerül, a belső feszültségszint megemelkedik. Ez következményes biológiai változásokkal jár, amelynek óhatatlan összetevője az úgynevezett szimpatikus idegrendszer aktivációja: növekszik a szívfrekvencia, az erek összeszűkülnek, emelkedik a vérnyomás, megváltozik az anyagcsere. Emellett azok az agyi központok, amelyek a szorongásért, hangulatszabályozásért felelősek túlérzékennyé válnak, először csak általános feszültség (ingerlékenység, alvászavar, étvágyzavar), majd szorongásos és/vagy hangulatbetegség indul.

A depresszió és a szívbetegség együttes előfordulása számos problémát jelent a betegségek felismerése és megfelelő kezelése szempontjából. Ha a depresszió testi betegséggel társul, általában a „kézzelfogható” tünetek miatt ez kerül előtérbe, kivizsgálás indul, megfelelő terápiát állítanak be a testi betegségre. A depressziós tünetegyüttest nem ismerik fel. Szintén ez a probléma a depresszió azon formájában is, ahol a lelki tünetek nélkül, szinte csak testi panaszok képében jelentkezik. Egyre nő azon vizsgálatok száma, amelyek alátámasztják, hogy a depresszió rontja az iszkémiás szívbetegség kimenetelét. Pontosabban, nemcsak fokozza, hanem többszörösére emeli a szíveredetű halálozás rizikóját depresszióban is szenvedő betegnél. Mindezek mellett depressziós páciensnél egyéb rizikófaktorok is megjelennek: gyakoribb dohányzás, mozgásszegény életmód, elhízás, rosszabb terápiás együttműködés.

A z érem másik oldala: a súlyos koszorúérbetegek, infarktuson átesettek 16-25%-ánál diagnosztizálható depresszió. Az infarktus után kialakuló depresszió pedig rontja a kilátásokat.
Miért fontos mindez? Nagyon sokan szenvednek depresszióban. Depressziós betegnél sem a beteg, sem a kezelőorvos nem fordít megfelelő figyelmet az esetleges kísérő betegségekre, gyakran a megjelenő testi tünetet is a szorongás, depresszió megnyilvánulásának tekintik. Pedig nem az! Ezt egy egyszerű EKG-vizsgálat el tudja dönteni, és a diagnózis felállítása után, elkezdődhet a megfelelő terápia. Csak a két betegség együttes kezelése hozhat tünetmentességet, jó közérzetet. De ugyanezt mondhatjuk el fordított esetben is: nagyon sokan szenvednek koszorúér-betegségben, estek át infarktuson, és csak csekély hányaduknál kerül diagnosztizálásra a testi betegséget kísérő depresszió.

A szívbetegség terápiájának rutin része kellene, hogy legyen a depressziós tünetek szűrése, megfelelő kezelése. Ez ma még nincs így. Fontos tehát, hogy a koszorúér-betegségben szenvedők figyeljenek magukra, jelezzék kezelőorvosuknak a hangulati változást, kedvetlenséget, tétlenséget. Ha pedig a beteg nem érzékeli ezeket a tüneteket, a közvetlen környezet, a család jelzése is nagyon fontos lehet. Az idejében felismert depresszió korszerű gyógyszerekkel történő kezelése pedig nemcsak a beteg lelki terheit csökkenti, hanem az együttesen előforduló szívbetegség kimenetelét is javítja. A kezelésnek is mindkét betegséget kell megcéloznia, csak így teljes a gyógyulás.