Fájdalmas-e a műtét?

Kedves Professzor úr! Szeretnék érdeklődni, hogy az epevezeték gyűrűzése fájdalmas-e és altatásban végzik-e. Köszönöm!

Tér(d)kép - Utazás a térdem körül - Eltelt első hét

Egy héttel és egy nappal a műtét után pont a rendelő bejárata előtt találtunk parkolóhelyet apámmal. Kicsit korán érkeztünk a varratszedésre, és megint azon vitatkoztunk, hogy a kocsiban várjunk, vagy bemenjünk, mert hátha máris sorra kerülünk. Én hozzá vagyok szokva, hogy nem a városban lakunk, de apu nem tud, ezért mindig nagyon korán indulunk. Mióta hazajöttem a klinikáról, nálunk laknak anyuval, hogy el tudjanak látni engem, meg a gyerekeket, akik...

Tér(d)kép - Utazás a térdem körül - „Zavartalan” Post. Op. – a második 24 óra

Egy egész hosszú –sebváladék ürítésére szolgáló- csővel rövidebben, az éjszaka megpróbáltatásaitól kimerülve és az iménti macerálástól sajgó bal térddel hamar elpilledtem. Legközelebb arra eszméltem, hogy hozzák a reggelit. Kíváncsi voltam, mert azt olvastam egy régebbi blogban, hogy ezen a klinikán minden reggelire meg vacsorára frissen sütött pékárut kapunk. Volt olyan, hogy azt is kaptunk, egyszer, egyetlen darabot. Tehát a válság ide is elért!

Tér(d)kép - Utazás a térdem körül - „Zavartalan” Post. Op - az első 24 óra

Biztosan mindenki tudja, hogy a műtét utáni, kórházban töltött időszak latin neve a postoperatív szak. De a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a zavartalan nyilván mást jelent orvosilag, mint páciensileg.

Tér(d)kép - Utazás a térdem körül - A műtét

Augusztus 27-e van, hétfő. Fél nyolcra lezuhanyoztam, mert ki tudja, mikor fogok legközelebb. Várjuk a dokinkat. Ha minden igaz, hárman vagyunk, két keresztszalag-pótlás, és egy mozaik-plasztika. Itt a klinikán a spinális érzéstelenítést alkalmazzák a műtétek alatt. Én nem bánom, a hasamat is így műtötték 6 évvel ezelőtt, és én jól viseltem. Kértem azért kábítót, mert látva a neten a műtétet úgy döntöttem, nem biztos, hogy végig akarom élvezni...

Tér(d)kép - Utazás a térdem körül - Előzmények

Hát itt vagyok. Gyorsan elment a nyár, és most bent fekszem a kórházban. Hogy jutottam el idáig?. A férjem szerint öreg vagyok én már ahhoz, hogy heti négyszer járjak edzésre, és nyilván túlerőltettem öregedő! testemet, ezért történt a „baleset”. Én meg, ha már így alakult, büszkén mesélem fűnek-fának, hogy ez egy edzésen összeszedett sportsérülés, és milyen megpróbáltatások után állhatok vissza edzeni úgy 8-10 hónap elteltével. Ugyanis...

Teljes felépülés

Kedves Doktor úr! Szeretném megkérdezni, hogy a méh eltávolítása után mennyi ideig tart a teljes felépülés? Továbbá a varrat mikorra szívódik fel teljesen? A hasam bal oldalán erős fájdalmat érzek, vajon mi lehet ennek az oka? A méh eltávolítása után ott lyuk lesz, vagy mi marad? Kérem, segítsen, mert nem értem.

Hasi sérvműtét

Kedves Doktor úr! Több hasi sérvműtétem volt, és mindig kiújul egy sérv valahol a hasamon, nagyon félek már a műtétektől. Azt szeretném kérdezni, létezik-e olyan megoldás, ami ezt a jövőben megakadályozza? Üdvözlettel:

Body contouring: Teljes átalakulás egyetlen műtéttel

Magyarországon még nem elterjedt bizonyos plasztikai beavatkozások kombinálása, pedig ez sok esetben ideálisabb megoldást jelenthet, mint egymás után többször is kés alá feküdni.

Tanács

Tisztelt Dr.Sáry Gyula! Én egy 45 éves három gyermekes anyuka vagyok. Mind a három gyermekemet császármetszéssel hoztam a világra. 2011.09.23.n voltam nőgyógyászati vizsgálaton ahol a következőt állapítottak meg. Vv:Kp.tág vagina, sima tömött portio, rendes nagy uterus mellső falában cervicalisan mogyorónyi nyomgóc tap.szabad környezetben. Dg:St.p.Sect.caes.No III St.p.sterilizationem tub.ut.I.u. Ut.nyomat Metrop.praemenop. Diagnózis...

"Kimegy" a bokám

Kedves Doktor Úr! Gyermekemnek rendszeresen "kimegy" a bokája, van hogy csak egy kicsit dagadt. Az orvos szerint laza az ínszalag. Mit lehet tenni, hogy ne kerüljön sor műtétre? És amikor éppen hogy dagadt, akkor is kell-e pihentetni és rögzíteni. Előre is köszönöm válaszát!

Születési rendellenességek

Azt szeretném megtudni nekem a 7-es csigolyámon borda kinövésem van. A kezelőorvosom azt mondta műteni kell, de mi a veszélye, ha rábólintok és milyen kezelés jár utána, vagy van-e más megoldás erre a problémára? Előre is köszönöm.

Szakértőink

dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos



Bezár