10 ötlet, hogy mentálisan fittek maradjunk

10 ötlet, hogy mentálisan fittek maradjunk

Egyáltalán nincs szükségünk, semmilyen elektronikus dologra, vagy számítógépre, hogy agyműködésünket megfelelő szinten tudjuk tartani. Ha úgy érezzük, hogy kicsit belassultunk, néhány apró változtatással könnyen pozitív eredményt érhetünk el. Próbáljuk ki ezt a 10 egyszerű dolgot, hogy mentálisan is rendben legyünk. 

1. Keresztrejtvény

Egy tanulmány szerint, akik intenzíven fejtenek rejtvényeket, több mint kétszer nagyobb az esélyük az Alzheimer-kór kialakulása ellen, mint azoknak, akik csak a tv-t nézik. Hiszen, agyunkat az alapvető dologra, a gondolkodásra serkentik, ezáltal agyunk aktivizálódik, nem lesz passzív befogadó, mint amikor csak a tv-ből jövő információkat dolgozza fel. Rejtvényeket a legtöbb újságban, magazinokban találhatunk.

2. Tanuljunk nyelveket

Azok az emberek, akik két-három nyelven beszélnek, sokkal inkább kreatívak, rugalmasak, és kevésbé hajlamosak depresszióra. Természetesen, nyelvet tanulni sokkal könnyebb fiatalon, de soha nincs hozzá késő. Keressünk egy jó nyelviskolát és lássunk hozzá!

3. Változtassunk egy keveset a megszokott életmódunkon

Agyunk számára semmi sem rosszabb, mint a bevett rutint követni. Változtassunk kicsit a dolgokon, hadd dolgozzanak a szürke agysejtek (például menjünk más úton a megszokott boltunkba, vagy mossunk fogat a másik kezünkkel, de az új receptek is sokat segíthetnek).

4. Együnk olajos halat

Lazac, makréla vagy a tőkehal omega 3 zsírsavat tartalmaz, ami nemcsak szívünknek, de az agyunknak is jót tesz. Az omega 3-ra nagy szüksége van agyunknak, úgyhogy, az ilyen tartalmú ételeket fogyasszuk bátran.

5. Tánc

Aerobic, salsa, bármilyen mozgás, amiben úgy dolgokat tanulunk, serkenti agyunkat. Ehhez használhatunk DVD-t is, de beiratkozhatunk bármilyen tánctanfolyamra is. Mivel agyunk bal- illetve jobb féltekéjét is igénybe vesszük ezáltal, közel 40%-kal csökkenthetjük a mentális betegségek kialakulását.

6. Igyunk teát

Egy jó tea is nagyban hozzájárul agyunk normális működéséhez, leginkább, a zöld tea ajánlott, amiben rengeteg antioxidáns van és csökkenti a rák kialakulásának kockázatát is. Nem mellékesen, az Alzheimer-kór ellen is jótékony hatása van.

7. Hanyagoljuk az alkoholt

Az alkohol hatása már az első néhány pohár után jelentkezik. Lelassult reakciók, beszédzavar, mind megjelenhet nagyon hamar. Nagyobb mennyiség elfogyasztása után, emlékezetkiesés, eszméletvesztés is felléphet. A túlzott alkoholfogyasztás nagyban károsítja tehát agyunkat. Kis mértékben viszont pozitív hatása van.

8. Kerüljük a stresszhelyzeteket

Természetesen, tudjuk, hogy ezt könnyebb mondani, mint csinálni. De néha egy kis relaxálással sokat javíthatunk agyunk működésén. Ha stresszhelyzetbe kerülünk, megnő két hormonunk mennyisége, az adrenaliné és a kortizolé. Az adrenalin a szívverésünket és a reakcióinkat gyorsítja fel, míg a kortizol a vércukorszintért felelős. Alapvetően, ezeknek a hormonok megjelenése néha jó dolog, de ha sorozatosan jelennek meg, komolyan károsodik szervezetünk. Próbáljunk sétálni pár percet, lélegezzünk nagyokat vagy pihenjünk meg egy kényelmes székben, hogy relaxálni tudjunk.

9. Együnk többet

Ez egy jó hír, hiszen az evés javítja az agyműködésünket. Persze, nem arra gondolunk, hogy 5 percenként csokoládéval tömjük magunkat, de a mértékletes evés javítani fogja a vércukorszintünket. Amennyiben ez alacsony, fáradtnak érezzük magunkat, érzékenyebbek vagyunk dolgokra és könnyebben válunk agresszívabbá.

10. Legyen több ismerősünk, barátunk

Szintén egy tanulmány szerint, ha sok baráttal rendelkezünk, sokkal könnyebben elkerülhetjük a mentális problémákat. Azok az emberek, akik viszonylag kis baráti körrel rendelkeznek, kevesebbet fognak kommunikálni, jobban kimaradnak a társasági életből és könnyebben fognak magukba fordulni. Próbáljunk tehát, minél több ismerősre szert tenni!
 


Szakértőink

dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász



Bezár