20. VOLT lesz

2012.02.26. - Írta: Cultura

20. VOLT lesz

A szervezők szerint aktuális és kultikus sztárok várhatók idén a Volt fesztiválra. Az idei fesztiválok meghívott vendégei között a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B neve is szerepel.

Élő legendákkal és a toplisták éllovasaival várja az idén immár huszadik Volt Fesztivál a közönségét június 27 és 30 között, a megszokott helyen, Sopronban. A legfrissebb hírek szerint headlinerként lép színpadra – a már korábban bejelentett Skrillex mellett – a Snow Patrol és az Iggy & the Stooges, de elfogadta a meghívást a Lostprophets, a Children of Bodom, a Hadouken és Katy B is.

Hogyan lehet egy fesztivál két évtizede egyre sikeresebb, százezres nézőszám mellett továbbra is szerethetően emberléptékű? Erre a kérdésre ad választ június végén immáron 20. alkalommal a soproni Volt Fesztivál. A két főszervező, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 19 évvel ezelőtt pontosan 19 évesen alapította az akkor házibuli-méretűként indult, mára Magyarország legrangosabb és legnagyobb vidéki eseményeként jegyzett fesztivált. “A kezdetektől arra törekedtünk, hogy a Volt ne egy legyen a hazai fesztiválok közül, igyekeztünk a vártnál jóval több élménnyel megajándékozni a vendégeinket, akik évről-évre egyre többen szerettek bele a Vtolt-ba. Jó ideje elvárás a közönségünk részéről, hogy kultikus és aktuális világsztárokat egyaránt láthassanak nálunk. E téren a 20. Volt Fesztivál zenei programja minden igényt kielégítőnek ígérkezik. Élő legendák és a toplisták éllovasai közül is többen elfogadták a meghívásunkat.” – mondták el a szervezők.


Snow Patrol

Hónapok óta lehetetlen bekapcsolni a legnépszerűbb rádióadókat úgy, hogy ne szólaljon meg a Snow Patrol Called Out in the Dark című slágere. A korábban a U2 és a Coldplay társaságában turnézó brit csapat 2011-ben a legrangsabb brit zenei magazin, a Q díját vihette haza, jelenleg a novemberben megjelent albumukkal turnéznak a világ legjelentősebb arénáiban és fesztiváljain, június végén velük indul a Volt.

Iggy & the Stooges

Nincs még egy olyan banda sem az élők, sem pedig a holtak világában, amely akkora hatást gyakorolt volna a hetvenes évek közepén a Földet felforgató punk rock mozgalomra, mint a Stooges. Iggy Pop minden idők egyik legkarizmatikusabb frontembere, elpusztíthatatlan punk-rock ikon, akiben annyi energia van, mint egy száz megatonnás nukleáris töltetben. Iggy & the Stooges a 20. Volt-on.

Weapons

A Lostprophets a hazai fesztiválközönség egyik legkedveltebb, legjobban várt csapata. A kétezres évek elején tomboló nu metal-viharral érkeztek, de több mint tízéves fennállásuk során sikerrel méretették meg magukat a hard rock, a poszt-hardcore, a poszt-grunge, sőt még az indie és az emo műfajok világában is. Új lemezükkel, az áprilisban megjelenő Weapons-szal érkeznek az idei Volt-ra.

Katy B

A legrangosabb brit zenei magazinok egybehangzó jóslata szerint a 2012-es év világszerte Katy B-ről szól majd. A dubstep kultúra üdvöskéje egyetemi szinten vágja a popkultúrát: erre bizonyíték a londoni Goldsmith Egyetem popzenei stúdiumain szerzett oklevele, valamint sikerei a brit slágerlistákon. Júliusban a modern funky, az igényes r&b és az egyre nagyobb tömegeket bűvkörébe vonzó dubstep trend hívei is megismerhetik Katy B páratlan hangját, és előadói karizmáját, aki először Magyarországon a Volt közönségét ápráztatja el tehetségével.

Hadouken!

A Hadouken! a new-wave elektronika világában olyan mindenki által ismert brandnek számít, mint a Coca-Cola az üdítőiparban. Minden kétséget kizáróan az elektronikus zene legfiatalabb híveit megmozgató tömegjelenségről van szó, melyet a Hadouken! zenéjében lakozó lendület táplál és éltet és ezúttal Sopronban ölt testet.

Children of Bodom.

A skandináv metálkultúra elkötelezett hívei sem fognak unatkozni az idei Volt-on. Sopronba érkezik ugyanis minden idők legenergikusabb metál bandája, a Children of Bodom. Alexi Laiho és Jaska Raatkainen zenekara a skandináv metálkultúra világhírű és megkerülhetetlen védjegye, hazájának legsikeresebb alakulata, és minden idők legenergikusabb metál bandája. A Helsinkihez közeli Espooból elszabadult együttes a kilencvenes évek közepe óta szinte megállás nélkül ontja magából a remek extrém metál albumokat


A Volt-ig még kb. 150 nap van hátra, a leglelkesebb rajongók pedig már vágják a centit. A szervező csapat gőzerővel dolgozi azon, hogy minél hamarabb összeálljon a 200 fellépőt felvonultató program, amelyben a Voltosok ígérete szerint további hazai és világsztárokra számíthatunk hamarosan.
Belépőjegyek április közepéig kedvezményes áron kaphatók. A kiemelt jegyirodákban Üdülési Csekkel és SZÉP-Kártyával is fizethetnek a jegyvásárlók. Részletek a Volt oldalán.

Forrás: www.cultura.hu


Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus



Bezár