Kedves K. Úr!
Fiatal orvos koromban, ezelőtt úgy negyven-ötven évvel, volt egy betegség, amitől nagyon féltünk, mert ha találkoztunk vele, tudtuk, az egész embert át kell vizsgálnunk, annyi a szövődménye. Ez volt a diabetes mellitus. Ezeknek egyike volt, hogy a beteg talpán a bőr alatt tályog keletkezett, ami megállíthatatlanul átrágta magát a lábfejen. Ide írom latin nevét, hátha valamelyik orvosa már találkozott vele, Malum perforans pedis. Amikor arról tudósít, hogy ismételten kiújul, lehetőségeket átgondolva, erre következtettem. Viszont a laboratóriumi eredményei látszólag ennek ellene szólnak.
Mégis azt gondolom, cukorbetegség, azaz diabetes irányában alapos kivizsgálás intézetben nem volna hiábavaló.
Van ugyanis olyan formája, amit egyszeri cukorvizsgálat nem mutat ki. Sőt az alapbetegségnek több formáját is megismertük. Ez esetben az adu a belgyógyászat kezében van. Ha megtalálja az alapbetegség bármely formáját, talpát rendbe lehet tenni, viszont cukrával vigyáznia kell. Ha kórházba kerül, venerológiai labort se hagyják ki, ezt csak mellékesen jegyzem meg.
Melyiket kívánjam Önnek?
Üdvözlettel, Dr Sáry Gyula