Iskolák versenye az egészségért

2011.04.20.

Iskolák versenye az egészségért

A berlini Herman Nohl iskola nyerte el 2010 legjobb egészségmegőrzésért kiírt pályázat díját. A verseny immár hagyományos, és nagy népszerűségnek örvend Németországban.

A célja az, hogy minél több iskoláskorú diákot neveljenek az egészséges életmódra. A versenybe több mint 400 iskola nevezett be, s a példaképnek állított berlini intézet mellett még hat oktatási intézményt jutalmaztak. Az első helyezett 15 ezer eurót kapott, a többiek 2 ezer eurós vigaszdíjban részesültek.

A verseny lényege az volt, hogy mely iskola képes a tantervébe a legjobban és leghatékonyabban beilleszteni az egészséges életmódra nevelést. Arra is törekedtek, hogy a gyerekeket megtanítsák a sport szeretetére, a betegségek megelőzésére, a helyes táplálkozásra.

Tavaly hetedik alkalommal osztották ki a díjat, amelyet a német egészségügyi minisztérium, valamint egy egészségmegőrzéssel foglalkozó alapítvány támogatott. A szervezők arra számítanak, hogy a következő esztendőkben még több iskola nevez be a versenyre, mert a fiatalok hasznos, a hétköznapi életben alkalmazható ismeretekkel gyarapodtak. Szeretnék elérni, hogy a példát külföldön is kövessék. Akár Magyarországon is indíthatnának hasonló programokat és versenyeket.


Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász



Bezár