Élőlánc a fiatal életekért

Az Országos Elsősegély-ismereti Verseny idei mottója: „A biztonságos szórakozásért!"

2011.04.18.

Élőlánc a fiatal életekért

2011. április 18-án látványos nyitánnyal vette kezdetét az Országos Elsősegély-ismereti Verseny Csillebércen. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett nagyszabású program döntőjének témáját ezúttal az év szomorú aktualitása, a West Balkánban történt tragédia adta. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegély-nyújtás fontosságára, valamint tudatosságra és felelősségvállalásra nevelje a fiatalokat.

Az idei döntő nyitányaként száznál több iskolás alkotott élő láncot, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy közösen kell cselekedni és összefogni a fiatal életekért. Mint emlékezetes, három lány életét vesztette egy budapesti szórakozóhelyen 2011 januárjában. Az eset ismét ráirányította a figyelmet a szórakozó fiatalokra leselkedő veszélyekre, a kockázatok sokféleségére, az elsősegélynyújtás fontosságára.

Annak érdekében, hogy az éles helyzetekben merjünk és tudjunk is segíteni, az Országos Mentőszolgálat immár nyolcadik éve szervezi meg az Országos Elsősegély-ismereti Versenyt a 10-18 éves korosztály számára. A verseny évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a jelentkező csapatok száma 2011-ben is meghaladta az ezret.

Az elmúlt évek során oly mértékben megnőtt a versenyre jelentkezők száma, hogy a döntőbe kerülő csapatok csupán a pályázók töredékét képviselik. Jövőre azon leszünk, hogy még több fiatal kapjon lehetőséget, hogy a döntőben is megmutassa tudását - mondta a verseny szervezője, Marsi Zoltán.

A jelentkezők először egy több fordulóból álló internetes, elméleti megmérettetésen vettek részt, majd a döntőbe került legjobb 18-18 csapat élesben is bizonyíthatta rátermettségét. A feladatok között idén - a biztonságos szórakozás jegyében - egyebek mellett rock-koncerten bekövetkezett robbanás, kábítószer túladagolás miatt eszméletlen kamaszok, valamint "diszkóbaleset" gépkocsiba szorult sérültjeinek ellátása is szerepelt.

„Vállalatunk filozófiájában központi helyet foglal el a megelőzés és az oktatás, ezért is támogatjuk már évek óta a rendezvényt. Ma Magyarországon csak minden kétszázadik ember tud szakszerűen elsősegélyt nyújtani, ezért is öröm számunkra, hogy ilyen sok fiatal nyitott az új ismeretekre és sajátítja el az életmentéshez szükséges alapokat. – hangsúlyozta Rózsa Iván, a sanofi-aventis/Chinoin kommunikációs igazgatója.

A verseny idén a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Oxyológiai Társaság, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és Magyarország vezető gyógyszeripari vállalata, a sanofi-aventis/Chinoin szakmai támogatásával valósult meg.

 

További információ és interjúkészítési lehetőség:

Marsi Zoltán

Az Országos Elsősegély-ismereti Verseny főszervezője

06-20-779-4779

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár