Az 1920-as években a kémia-tudomány fejlődésével a vegyipar, majd a gyógyszeripar kialakulásával a gyógyítás gyógyszerközpontúvá vált. A hetvenes években fogalmazódott meg a betegközpontúság: egyénre szabott, egyéni dózis a legmegfelelőbb hatékonysággal minimális mellékhatással. Az lett a cél, hogy a gyógyszerész gyógyszerszakértő legyen, összekötőkként szerepeljen az orvos és a beteg között.
A mai patikák egészségügyi szolgáltató központok. A gyógyszer különleges áru, hiszen szabott áron, csak gyógyszertárban juthatunk hozzá, a megfelelő tájékoztatással együtt. Egy patikában rendkívül nagyszámú (kb. 8000 féle) gyógyszer van. A patikusnak a lehető legrövidebb idő alatt kell begyűjtenie a legfontosabb információkat ahhoz, hogy megtalálhassa az igazi megoldást nyújtó „csodaszert”.

Me­lyek az eb­ben se­gí­tő kér­dé­sek?

• Mi a pa­na­sza?
• Sze­dett-e már va­la­mi­lyen ké­szít­ményt er­re a tü­net­re?
• Van-e al­ler­gi­á­ja, ha igen, mi­lyen ve­gyü­let­re?
• Mi­lyen gyógy­sze­re­ket szed rend­sze­re­sen?

Valljuk be őszintén, nem mindenki szeret gyógyszertárba járni. Van, akit zavar a tömeg, esetleg rossz élményeket idéz fel számára a fehér köpeny, vagy egyszerűen fél attól, hogy elkap valami betegséget. Ezt mind tekintetbe kell vennünk. A sorbanállás idejét több kiadóhellyel lehet megrövidíteni. Az udvarias kiszolgálással, a patika otthonossá tételével oldani lehet a feszültséget. A megfelelő részletes felvilágosítás úgy jó, ha csak annak szól aki érdekelt, és ezzel nem akadályozunk másokat. Ki kell alakítani egy olyan konzultációs helyet, ahol a diszkréció nem sérül.
Az öngyógyításban való részvétel nem csak a vénynélküli termékek eladását jelenti, hanem az öndiagnózis segítését, illetve a megfelelő szakorvoshoz való irányítást is.
Mi azon fáradozunk, hogy a „hely”, a „szolgáltatás” és a „szakértelem” egy helyen legyen, és jól működjön. Tehát kérdezzék bátran gyógyszerészüket!