Lámpával a mellrák ellen

- Írta: SzN

Lámpával a mellrák ellen

A mellrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése. Azonban 75% eséllyel gyógyítható – már ha időben észreveszik. Ehhez azonban elengedhetetlen a mell rendszeres önvizsgálata – írja sajtóközleményében a Magyar Rákellenes Liga, és egyúttal ajánlja egy új segédeszköz, a Breastlight elnevezésű speciális mell-lámpa használatát az otthoni önvizsgálat kiegészítésére.

A 45-65 éves korosztály számára az állam ingyenes mammográfiai szűrővizsgálatot biztosít, amely megbízhatóan kimutatja a korai stádiumú elváltozásokat. A kétévente történő szűrővizsgálatok elengedhetetlenek, azonban nem elégségesek: épp ezért a havi rendszerességű önvizsgálattal is meg kell győződni a mellek egészségességéről. Mivel a statisztikai adatok szerint ebben a korosztályban fordul elő leginkább az emlőrák, a 45-65 éveseknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az emlők rendszeres önvizsgálatára.

Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke sajtóközleményükben felhívja a figyelmet arra, hogy a mell szerkezete 45 éves kor alatt nem teszi lehetővé, hogy megbízható eredménnyel végezzenek mammográfiás vizsgálatot, így – hangsúlyozza a professzor – ennek a korosztálynak szinte kizárólag saját kezében van az élete, az egészsége. Az otthoni rendszeres önvizsgálat az egyetlen módja a korai felismerésnek, hiszen az évenkénti méhnyakrák-szűrések során az orvos által végzett melltapintás csak egy abból az évi tizenkettőből, amely egy nőnek húsz éves kora után ajánlatos.

Bár igaz, hogy a mellrákos megbetegedések kialakulásának rizikója 45 éves kor alatt kisebb, viszont ebben a korcsoportban sokkal nagyobb a halálos kimenetelű esetek aránya, részint, mert a mammográfiás szűrésekből kimaradó nők általában későn jutnak el az orvoshoz. Azok, akik rendszeresen átvizsgálják a mellüket, jóval korábban észreveszik az elváltozásokat annál, mintsem hogy a kór halálos kimenetelűvé fajulhasson – ezért a legtöbb esetben már kisebb beavatkozással is segíteni lehet a tumoros állapoton.

Új módszer az otthoni önvizsgálat segítésére

2010 közepén Kelet-Közép-Európában először jelent meg egy új, az önvizsgálatot segítő eszköz, amely hozzájárulhat a mell otthoni önvizsgálatának eredményességéhez, illetve az esetleges elváltozások korai felismeréséhez. A mell-lámpa hazánkban a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával kerül forgalomba, és a gyógyszertárakban, illetve számos webshopban meg is vásárolható.

A mell-lámpa jelentőssége, hogy képes átvilágítani a mell szöveteit, és láthatóvá teszi a kézzel ki nem tapintható elváltozásokat is. Az otthoni önvizsgálat tehát ezzel az eszközzel gyorsabban és nagyobb biztonsággal végezhető el.

Annak a nőnek pedig, aki bármilyen elváltozást tapasztal mellén, érdemes mielőbb orvoshoz fordulnia, hogy abban az esetben, ha az elváltozás rosszindulatú, mielőbb elkezdődhessen a betegség adekvát terápiája.

 


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus



Bezár