Kávéval az emlőrák ellen?

Címkék: kávé mellrák rák
Kávéval az emlőrák ellen?

A sok kávét fogyasztó nőknek csökken az esélyük a mellrák egy bizonyos fajtájának kialakulására egy friss kutatás szerint, de a szakemberek óvatosságra intenek.

A svéd Karolinska Intézet orvosai közel hatezer középkorú nőt vizsgáltak meg igen alaposan, és arra a következtetésre jutottak: azok körében, akik több mint öt kávét ittak meg egy nap során, feleakkorára csökkent az esély a mellrák kialakulására. Onkológusok ugyanakkor azt mondják, mindez nem jelent elegendő bizonyítékot, vagyis ahelyett, hogy mértéktelen kávéfogyasztásba kezdünk, sokkal inkább az egészséges életmódra és a rendszeres szűrővizsgálatokra kell odafigyelni.

A svéd kutatók jelenleg további kutatásokon dolgoznak, hogy mélyebben is megvizsgálják a kávéivás és a mellrák kapcsolatait. A mostani vizsgálat szerint a sok csésze egyértelműen csökkentette az úgynevezett ösztrogén-receptor negatív emlőrák kockázatait, ami gyakran teljesen ellenáll a gyógyszeres kezeléseknek, és intenzív kemoterápiát kíván meg. Négy emlőrákban szenvedő nőből átlagosan egy küzd ezzel a fajta roppant agresszív daganatos megbetegedéssel.

A kutatás eredményei magukat a szakembereket is megdöbbentették, de egyértelműek voltak: a napi öt vagy több kávét fogyasztó nők körében feleakkora arányban fordult elő az ösztrogén-receptor negatív emlőrák, mint a kevesebbet ivóknál. Az ugyanakkor a svéd orvosok számára is rejtély, miért bírhat ilyen hatással a kávé, már amennyiben tényleg bír. A vizsgálódás olyan szinten gyerekcipőben jár, hogy a tudósok szerint gyakorlatilag a kávé bármely eleme szerepet játszhat a dologban. A további vizsgálatok során az eltérő kávéfajták hatását is nézik majd, most ugyanis nem volt szó arról, eszpresszó, kapucsínó vagy koffeinmentes kávét ittak-e a kísérlet résztvevői.

Szkeptikusabb kutatók arra hívják fel a figyelmet: a fizikailag aktívabb, kevés alkoholt fogyasztó, a menopauza éveiben és azután is egészséges testsúlyt tartó hölgyek esetében eleve alacsonyabb a mellrák kialakulásának kockázata, és lehet, hogy ők alapesetben is több kávét isznak. Abban mindenesetre mindenki egyetért, hogy a témában további vizsgálatokra van szükség.
 


Szakértőink

dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár