Mindennapi sebeink

2011.08.06.

Mindennapi sebeink

Sérüléseket a legnagyobb óvatosság mellett is szerezhetünk. Az utcán, munkahelyen, de még otthon is viszonylag gyakran előfordulnak. Vannak olyan sebek, amelyek a szervezet csodálatos „kijavító” képességeinek köszönhetően másnapra begyógyulnak, de vannak, amelyek napokig, sőt hetekig is sajognak. Most felsorakoztatjuk a leggyakoribb sérülésekkel kapcsolatos tudnivalókat, támpontokat adva, mit tegyünk, mit ne tegyünk, hogy segítsük a gyógyulást és elkerüljük a későbbi szövődményeket.

Mi­lye­nek a se­bek?

Az ép kültakaró könnyen megsérülhet. A sérülés jellegéből adódóan a sebek lehetnek felszínes sérülések, amikor csak a bőr felületes rétegei károsodnak, s előfordulnak olyan mélyebb sebek is, amelyeknél a bőr mellett a bőralatti kötőszövet, az izom, az erek vagy, idegek, vagy akár csontok is sérülnek. De csoportosíthatjuk a sebeket méretük, keletkezésük, elhelyezkedésük, illetve a sérülés mechanizmusa szerint. Lehetnek zúzott, vágott, szúrt, szakított, horzsolt sérülések. Mivel a sérüléssel létrejön egy hámhiányos terület, így a nyílt seb behatolási kaput képez a kórokozók számára. A legfontosabb teendő a vérzés csillapítása mellett a fertőzés megakadályozása. Elsőként kiemeljük a nagyon gyakori horzsolt sebeket. Ezek többnyire csak a hámréteget érintő felszínes sérülések, amelyek azonban jelentős fájdalommal járnak és gyakran szennyezettek is.

Ho­gyan lás­suk el a hor­zsolt se­be­ket?

Me­cha­ni­kus tisz­tí­tás

A seb környékéről a piszkot, vagy a vért kifelé haladó, törlő mozgással, steril gézzel letöröljük. A használt gézzel a sebet már nem érinthetjük. A seb körüli bőr tisztítására használhatunk sebbenzinnel, alkohollal, vagy akár tiszta vízzel megnedvesített gézlapot, vigyázva arra, hogy a folyadék a sebbe ne csorogjon. A seb széleit 1-2 ujjnyi szélességben tisztítjuk körbe.

A seb fer­tőt­le­ní­té­se

Fontos olyan fertőtlenítőt használni, amely a sebbe is bekerülhet, hatásos, és nem okoz további fájdalmat (általában jól bevált a komplex jódot tartalmazó fertőtlenítők alkalmazása). Steril kesztyűvel, vagy csipesz segítségével megfogjuk a fertőtlenítő oldattal átitatott steril gézt, amellyel finom mozdulatokkal lemossuk a sebet, majd közvetlen környékét.

Ste­ril fe­dő­kö­tés

A sebre kizárólag steril gézből készült kötszert szabad tenni. A sebfedésre használt gézlapokat pólyával rögzítsük. A kisebb sérülések ragtapasszal is leragaszthatók. A steril lapnak, ragtapasznak csak a szélét fogjuk meg, amely a sebbel közvetlenül nem érintkezik. Vigyázzunk arra, hogy a seb nem lóghat ki a kötés alól, s a ragtapasz ragasztós része nem érintheti a sebet.

Vér­zés­csil­la­pí­tás

Általában pár percen belül a szervezet saját vérzéscsillapító mechanizmusainak köszönhetően a vérzés megszűnik. Ha nem így van, akkor valószínű, hogy mélyebb a seb, nagyobb artériát (vagy vénát) érintett, de az is lehet, hogy a sérült vérzékenységben szenved, vagy véralvadásgátló gyógyszert szed (pl. szívbetegek).

Mit nem sza­bad ten­ni?

Tilos a sebbe kenőcsöt, hintőport tenni (kemény var alakulhat ki, ami alatt a kórokozók elszaporodhatnak és elgennyedhet a seb, a hintőpor irritálja a szöveteket). Nem szabad a sebbe kézzel belenyúlni, a beszorult nagyobb idegentest (üvegszilánk, törmelék, stb.) eltávolítását a helyszínen megkísérelni. A sebszéleket ne húzogassuk, vattát közvetlenül a sebbe ne tegyünk. Házilag csak a kisebb horzsolt és vágott sebek láthatók el. Nagyobb területet érintő, vagy erősen szennyezett, esetleg csillapíthatatlan vérzéssel járó sebekkel mindenképpen orvoshoz kell fordulni!


Szakértőink

dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus



Bezár