A parlagfű szántókon, városi parlagon, utak mellett tömegesen elôforduló gyomnövény. Színes virága nincs, így a többi nyom közé vegyülve alig észrevehető, sőt nagy tömegben sem feltűnő. Gyomos parlagon érzi magát a legjobban, gyorsan virágba borul és hosszú ideig virágzik. Egyetlen növény akár nyolc milliárd virágporszemet is képes termelni. Fiatal, leveles állapotában gyakran összetévesztik a bársonykával, sőt a paradicsom palánták közé bújva is észrevétlenül felnövekszik. Júliustól egészen október végéig virágzik. A legtöbb virágport augusztus második és szeptember első felétől szórja a levegőbe. Zöldes színű virágfüzérei a hajtások csúcsán fejlôdnek, s csak akkor válnak zöldessárgává amikor az érett pollentömeg kisárgállik a hajtáson százával ülő apró, szirom nélküli virágokból.
A parlagfű pollenje rendkívül erős, kellemetlen tünetekkel jár. A nyálkahártyára jutva a tünetek azonnal jelentkezhetnek, míg más pollen esetében ehhez 1–10 óra szükséges. Ne tűrjük környezetünkben a parlagfüvet! Már egy-két leveles korában húzzuk ki, mert a teljesen kifejlődött növény lekaszálás után, tőből még dúsabban képes újra sarjadni.