Amikor Londonban 1665-ben kitört a pestisjárvány, számolatlanul haltak meg az emberek. Nem ez volt az első pusztító járvány, de ez volt az, amely talán a legtöbb áldozatot követelte. Korábban is feltételezték, hogy London földje alatt, ahol most metrók közlekednek, temetkezési helyek voltak; az utóbbi hetekben a tudósok is alátámasztották a tényt. A 17. századi nagy pestisjárvány legalább 100 ezer halálos áldozatot követelt a fővárosban, vagyis a lakosság egyötöde odaveszett. Leírások vannak arról, hogy tömegsírokban, nemritkán sebtében hantolták el az embereket. Hallottak százait koporsó és mindenféle ceremónia nélkül földelték el éppen ott, ahol tudták. Kétszáz évvel később, 1863-ban adták át az első földalatti szerelvényt Londonban, amely a világon is egy új korszak kezdetét jelentette a közlekedésben. Ha jobban megnézzük az első útvonalak kijelölését, szembetűnő, hogy két állomás között nem minden esetben a legrövidebb utat választották. Helyenként kacskaringós az út, mintha kikerülnének valamit. Amikor a mérnökök megtervezték az útvonalakat, nem egyszer tömegsírokba ütköztek. Az emlékezések szerint nem akarták bolygatni a halottak nyugalmát, akiknek a csontvázai sűrű tömegként voltak egymás mellett.     

Catharine Arnold 2006-ban „London és a hallottai” címmel publikálta a könyvét. Ebben írja, hogy a Brompton Road és a Knightbridge között ásatásokat végeztek, a metróállomások közelében pedig kiterjedt tömegsírokat találtak, amiken keresztül nem akartak alagutat fúrni. Ez a magyarázata annak, hogy a metróvonalak néha kacskaringós utat tesznek meg.

(BBC)