A témakörben vizsgálódó amerikai kutatók a mindennapi élethez szükséges képességeket vizsgálták a kísérletek alanyainál, akik mind ötven év feletti nők voltak. Górcső alá vették a láb izomerejét, teherhordó képességét, az átlagos és elérhető maximális sétálási-futási sebességet, vagyis azokat a tényezőket, amelyek nélkülözhetetlenek a teljes élethez. Első lépésben meglehetősen kis eltéréseket észleltek a túlsúlyos és normális tömegű alanyok abszolút mértékben vett erejében, amikor azonban kiszámították a testtömeggel arányos erő mutatószámait, a tekintélyes felesleggel rendelkező asszonyok átlagosan 24 százalékkal bizonyultak gyengébbnek saját magukhoz képest, mint madárcsontú, vékony társaik. Az izmok teljesítményét vizsgálva még kétségbeejtőbbnek bizonyult a helyzet: a kövérebb hölgyek átlagosan 38 százalékkal produkáltak rosszabb eredményeket ezen a téren a többieknél. Ugyanígy járósebességük is jelentősen, nagyjából 20 százalékkal kevesebb volt.
A szakemberek szerint egyértelműen arra mutat minden jel, hogy a felesleges zsírtömegek nem csupán kismértékben, hanem igenis jelentősen megnehezítik az érintettek mobilitását. A normális testtömeg segíti hozzá az embert ahhoz, hogy megfelelően tudja végezni mindennapi aktivitásait, és így hosszabb ideig maradhasson önálló, aki nem szorul rá mások segítségére. Mindez persze önmagában nem feltétlenül elég: a kutatók szerint a túlsúly nélküli idősek is akkor cselekszenek a leghelyesebben, ha az évek előrehaladtával párhuzamosan fokozottan figyelnek testsúlyuk megőrzésére. A kövéreknek pedig sosem késő elkezdeni fogyókúrázni. Idősebb korban persze már lényegesen nehezebb változtatni a berögzült rossz szokásokon, de néhány kiló leadása is sokat jelent abból a szempontból, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ha pedig nem tudunk tartósan fogyni, sportolni akkor is elkezdhetünk, hogy növeljük izmaink erejét és ellenállóképességét. Az orvosok szerint utóbbi a könnyebben járható út, ugyanis még a legidősebb korosztály tagjai is képesek drámai mértékben hízni, ha elengedik magukat.