Alapvető fogmosási tippek, amiket mégis magyarázni kell

Elárulunk egy titkot: a fogkeféket ajánlott három-négy havonta lecserélni, mert elhasználódnak. Mindez elég egyszerűen hangzik, sokan mégsem foglalkoznak vele. Mint ahogyan egyéb fontos fogápolási alapvetésekkel sincsenek tisztában. Összeállításunkkal nekik szeretnénk segíteni.

A korosodó hölgyek szenvednek leginkább az égő száj szindrómától

Kavicsos-homokos-fémes, bosszantó érzés a szájban, ami nem feltétlenül jár fájdalommal, de a nyelvünk olyan közben, mintha égne. Az úgynevezett égő száj szindróma (burning mouth syndrome, BMS) egyes felmérések szerint a nyugati világban élők mintegy öt százalékát kínozza, és egy friss tanulmány szerint részlegesen összekapcsolódik a női menopauzával.

Aphtás szájbetegség

Tisztelt Doktor Úr! 13 éves lányomnak kicsi kora óta gyakran aftás a szája! Sok mindent kipróbáltunk már,de sajnos semmi sem használ! Jelenleg is több aftája van,az egyik már köröm nagyságúra terebélyesedett! Ön mit tudna ajánlani? Köszönettel!

Felnőttkorban sincs késő a fogszabályzáshoz

A köztudat még ma is elsősorban a gyermek- és serdülőkorhoz kapcsolja a különböző fogszabályozó készülékeket, pedig ezek alkalmazása területén nem létezik korhatár: bármikor rászánhatjuk magunkat arra, hogy hasonló kezeléssel javítsunk megjelenésünkön.

Mindenki rémálma

Még ha túlzás is a címbe foglalt kijelentés, annyi bizonyos, hogy a rossz lehelet valóban a hétköznapi érintkezés egyik legkellemetlenebb velejárója, amelynek azonban rengeteg oka lehet. Nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy az illető nem mos fogat, az erős szájszag ugyanis komoly betegségek meglétére is utalhat.

Égő száj szindróma

Tisztelettel kérem a segítségüket! Január első napjai óta folyamatosan orvostól-orvosig járok, az a panaszom, hogy fáj a nyelvem. Egészen pontosan a nyelvem jobb oldalán égő, csípő fájdalom érzet van, a nyelv egész felületén szárazság érzet,néha olyan a nyelvem, mint a smirgli papír, gyakran van szomjúság érzetem is.Csináltattam étel allergia és orvosi fém allergia tesztet,voltam fogorvosoknál, szájsebészeten, parodonto lógián, gégészeten,...

Torkomon akad a fájdalom!

Kedves Doktor Úr! 39 éves vagyok, problémám kb. egy hónapja kezdődött. Úgy éreztem, mintha gombóc lenne a torkomban, ezért elmentem a háziorvoshoz, aki báriumos nyeles rtg-re küldött. Itt nem találtak semmit, az eredmény szerint a nyelőcsőben elváltozás nem látható, külső vagy belső szűkítő folyamat nincs. Következő vizsgalat az uh. volt, de itt sem találtak eltérést, a pajzsmirigy rendben, vérvétel is igazolta hogy normális a működése. Tüdő...

Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta



Bezár