Boszikonyha - Légy az enyém!

Mi a szerelmi kötés?

2012.02.16. - Írta: Várady Judit

Boszikonyha - Légy az enyém!

A Valentin nap közeledtével felkerestünk egy jósnőt, és kértük, hogy avasson be a szerelmi misztériumokba. Megkérdeztük, hogy mi a szerelmi kötés, mit jelent a jóslás? Tényleg vannak a Földön olyan erők, amelyek létezéséről keveset vagy egyáltalán nem is tudunk? Tényleg megmenthet egy kapcsolatot a hit és a szeretet, vagy szükségünk van egy kis fehérmágiára is ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk?

Mi a szerelmi kötés?


Arról, hogy mi a szerelmi kötés egy történetet szeretnék elmesélni. Néhány évvel ezelőtt megkeresett egy hölgy, egy bírónő. Közel 30 év után tönkrement a házassága, a férje beleszeretett egy másik nőbe, akiért el akarta hagyni a családját, de a hölgy nem akarta veszni hagyni a kapcsolatot. Ezért felkeresett és arra kért, hogy tegyek a férjére szerelmi kötést. Két hétig dolgoztam a kötésen, persze ehhez szükségem volt néhány dologra a kapcsolatból. Majd eltelt másfél év, mikor a nő újra megkeresett, és azt mondta, hogy a negyedik héten a férje visszaköltözött hozzá, a házasságuk teljesen megváltozott. Olyan volt újra, mint amikor összeházasodtak és tart a mai napig is, azóta is jó barátságban vagyunk. Viszont egy nagyon fontos dolgot kell tudni a jóslásról és a szerelmi kötésről: olyan embernek nem lehet csinálni, aki ebben nem hisz. Ebben hinni kell! Ha bárki megkeres, hogy probléma van a kapcsolatában, a házasságában, én nagyon szívesen segítek, de egy dolgot nagyon fontos megjegyezni: az az ember, aki megkötteti a szerelmi kötést, majd félrelép, vagy elkövet egy hibát, akkor az egész visszafordul. Ez annyit jelent, hogy a szerelemből-szeretetből utálat lesz, és nagyon nagy büntetést fog kapni.


Nézzünk egy másik szituációt. Mi történik olyankor, ha két ember között nincsen kapcsolat, de az egyik fél nagyon szeretné, hogy legyen?


Volt egy asszony, egy magyar elvált asszony, aki megismerkedett külföldön egy szíriai férfival. A nyaraláson töltött tíz nap alatt egymásba szerettek, majd mikor a nő hazautazott, a férfi rendszeresen kereste őt telefonon. Többször is visszautazott a nő a férfihoz. A „nyaralások” általában 1-2 hétig tartottak, majd a legnagyobb szerelem közepette a férfi nem hívta többet. Ekkor keresett meg engem a nő, és arra kért, tegyek a férfira szerelmi kötést. Nagyon fontos kiemelnem, hogy mielőtt szerelmi kötést teszek bárkire is, előtte látnom kell mit mond az illetőről a kártya. Anélkül nem vállalok kötést. Ebben az esetben a férfiről annyi rossz dolog derült ki, hogy nem vállaltam. Kiderült, hogy a férfinak családja van, felesége, gyerekei, és ilyen esetben nem érdemes szerelmi kötést végezni, több élet múlik a kötésen, hiszen a férfi már elkötelezett.
Ellenpéldát is tudok mondani. Egy lány kapcsolatban élt párjával már hosszú idő óta, de a fiú nem akart megházasodni, de a lány nagyon szeretett volna már megállapodni a fiú mellett, mert őszintén nagyon szerette őt. Majd a kötést követő néhány héten belül a fiú megkérte a lány kezét és elvette feleségül.


Férfiak is kértek már szerelmi kötést, vagy többnyire a nőkre jellemző?


A férfiak félnek a szerelmi kötéstől. Egy kezemen megtudom számolni, hogy hányan kerestek meg ilyen kéréssel. Nem tudom, hogy miért. Talán nem hisznek benne úgy, mint a nők.


Otthon elvégezhető a szerelmi kötés?


Nem. Aki nem ért hozzá, az neki se kezdjen, mert nincs értelme.


Számos internetes weboldalon lehet olvasni a szerelmi kötésekről és a rituáléról. Több fórumon is leírják, hogy működik. Mit gondolsz erről?


Én nem hiszek ebben, sem a televíziós jóslásban. Érezni kell a másik energiáit, ehhez szükséges az, hogy megfogják a kártyákat. Amit a televízióban látunk, a jóslások, a netes szerelmi kötések nem valósak. A jósnők, akik rendelkeznek internetes weboldallal megadják a személyes elehetőségeiket, és csak személyesen vállalnak jóslást és tanácsot sem adnak a szerelmi kötésről. Ugyanis, ha valamit elrontanak, vagy rosszul csinálják, annak elég komoly következménye lehet, balul sülhet el.


Amit a kártyából jósolsz, az be is következik?


Elmondhatom azt, hogy 95-99% között igen. Én nem jósolok, és nem mondom azt senkinek, hogy vegye azt 100 százalékosan biztosnak, én inkább irányt mutatok. Amit a kártya mutat az egy kiinduló pont, onnantól mindenki eldönti, hogy él vele, vagy sem. Mindenkinek a saját kezébe van a sorsa.


A jóslást lehet tanulni, vagy vele született tehetség?


Biztos vagyok benne, hogy vele született tehetség, nem mindenki képes rá. Nagyon figyelni kell a megérzésekre, amelyek nekem már kisgyermek korom óta félelmetesek voltak. A képességeimre egy orosz jósnő hívta fel a figyelmem, aki megtanított mindenre. A magyar jósiskolákban nem hiszek.
Közeledik a Valentin nap. Ilyenkor többen kérnek tőled szerelmi útmutatást?
Inkább Valentin nap után keresnek meg többen. Általában azért, mert a kapcsolataikban problémák vannak és segítséget kérnek tőlem.

Hozzászólások

amira | 2012-12-14 21:10

sziasztok!a lány testvérem csinált vérrel valo kötést a jelenlétemben.nagyon szeretik gymást lassan 4éve.én is megszerettem volna csinálni mert nagyon szeretem a volt párom és ö is engem csak tul büszke hogy fel válaljon. mikor megcsináltam nem volt növö hold szerintetek z baj:( micsináljak??

emese | 2014-12-28 21:25

Telefon.szamot.kaphatnek

Alexandra | 2015-02-05 19:49

Sziasztok! Egy elérhetőséget kaphatnék a Hölgyhöz? Köszönöm

böbe | 2015-03-14 11:28

Szeretnék egy elérhetőséget köszönöm.

Eva | 2015-03-21 07:03

Nagyon kerlek aki tudja a holgy elerhetoseget kuldje el nek emailba.nagy bajba zonom Cimem.www.waltiave.hu1@freemail.hu

Zsu | 2015-05-29 00:06

Sziasztok! A telefonszámát vagy a e-mail címét én is szeretném elkérni a hölgynek. horvath.zsuzsanna.0603@gmail.com

Zsuzsanna | 2015-07-07 00:37

Kedves Szerkesztőség! Kérem töröljék az utolsó bejegyzést, mert az az én e-mail címem de én nem írtam ide semmit soha, és csak most láttam meg.. Ezt az egészet baromságnak tartom. Emberek: legyetek már normálisak!!! Két ember nem attól lesz kapcsolatban, hogy egy boszorkány elmond egy varázsigét. És amennyi pénzt erre kifizettek csalóknak.. inkább küldjétek el nekem vagy adjátok egy szervezetnek ami segít embereken például. Ha nagyon akarjátok a másikat, ne adjátok fel, küzdjetek, de ne ilyen kötés meg egyebekkel, mert ez csak átverés. Aki esetleg a szerelmi kötés helyett tanácsot kérne, annak szívesen segítek. :)

Viki | 2016-05-08 19:59

Sziasztok szeretnem a josno elerhetoseget elkerni nagyon fontos vikiszasz@freemail.hu

Anna | 2016-07-17 20:07

Sziasztok aki tudja az elérhetőségét légyszi irja meg nagyon fontos. köszi Bettina89@gmail.hu

Melánia | 2017-04-08 21:48

Sziasztok kérlek valaki aki tudja küldje el nekem az elérhetőségét a hölgynek! Előre is köszönöm! jenifer9494@freemail.hu

Vera | 2017-10-22 22:29

Sziasztok, én is hagyj kérjem el a hölgy elérhetőségét: vera.eszter@gmail.com. nagyon fontos lenne.Köszönöm

ilona | 2018-12-17 17:33

Szerelmi kotest szeretnek csinalni ami mukodik is aki ert hoza szoljon hoza koszonom

Kovàcs Beàta | 2019-02-03 17:13

Segitsèget szeretnèk kèrni ,volt egy kapcsolatom nagyon jol voltunk tervezgettünk ès minden nagyon jol ment Àm tegnap a fiu bejelentette hogy nm szererne kapcsolatot nagyon szeretem ènis szeretnèk szerelmi kötest

poiremi | 2022-05-13 20:21

https://newfasttadalafil.com/ - generic 5 mg cialis Torque produced by a force. buy cialis 5mg online Pkwuqf The oil released by the gland helps remove old skin cells and keeps your skin soft. https://newfasttadalafil.com/ - Cialis Efbsiv akgimages Paul Almasy cr Corbis Wavebreak Media Ltd.
Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár