Nem csoda hát, ha a rossz emésztés nemcsak az orvosi szókincsben, de a mindennapos, „laikus” szóhasználatban is kellemetlen élményeket tükröz, és hogy értelmezése számos félreértés viharát tudja kavarni. Már a régi görögök (dyo = rossz; pepteiu = emészteni; = dyspepsia) meghatározzák ezt az evés utáni „tünetcsoportot”, és ez a kifejezés – sajnos – könnyedén átment a köztudatba is. „Ezt nem tudom megemészteni, engem elemészt a bánat, emészti magát, nehezen emészthető probléma„ – a mindennapos szóhasználatban főleg a lelkiállapotot is leíró terminussá vált, annak ellenére, hogy a valódi emésztési folyamathoz jóformán semmi köze nincs.

A tápanyagok megemésztése ugyanis egy komplex folyamat, amely a szájüregben indul el, és valahol a vastagbél kezdeti szakaszán fejeződik be, magában foglalva a transzportmechanizmusok, a lebontás és a felszívódás élettani történéseit. Más a helyzet, ha az emésztés élettani folyamata panaszokat okoz (dyspepsia), ha az emésztés valódi történését elôsegítő emésztőnedvek termelése hiányos, vagy akadályozott (maldigestio), vagy ha a felszívódás valamelyik pontján lép fel a károsodás (malabsoportio). A panaszokat átélő beteg persze csak a symptomára koncentrál, de a kórtörténet megfelelő feltárásával, célzott és részletes kérdésekkel aránylag könnyen kideríthető a kórfolyamat valódi gyökere.

Az emésztés – és a rossz emésztés – problémakörével a következő számainkban részletesen foglalkozunk. Kérjük, rágódjon a kérdéseinken, nyelje le a kétkedéseit, próbálja megemészteni az ellentmondásokat, igyekezzen elősegíteni, hogy információinkból minél több felszívódjon, és ne ürítse ki azonnal a megemészthetetlennek látszó tudnivalókat sem, hátha jók lesznek még valamire.