So­ha ne te­gye fel a kö­vet­kező kér­dé­se­ket:

1. Mi­vel is fog­lal­ko­zik az önök cé­ge?

Szó­val, itt sze­ret­ne mun­kát kap­ni és még ar­ra sem vet­te a fá­radt­sá­got, hogy utá­na­néz­zen. Ami­kor az el­be­szél­ge­tés­re a tit­kárnő te­le­fo­non be­hív­ja, fi­no­man és ud­va­ri­a­san tu­da­ko­zód­jon, ér­deklődje meg tőle az alap­vető tud­ni­va­ló­kat a cégről. Kér­dé­sé­vel ek­ko­ra tá­jé­ko­zat­lan­sá­got ne árul­jon el.

2. Mennyit fi­zet­nek?

Ne tűn­jön ilyen mo­hó­nak! Ke­rül­je az anya­gi­ak fe­sze­ge­té­sét, min­dad­dig, amíg a má­sik fél szó­ba nem hoz­za a fi­ze­tést.

3. Mennyi sza­bad­ság jár?

Rög­tön erről ér­deklődni vissza­tetsző. Először in­kább a mun­ka­kö­rét tisz­táz­za, az­után tér­jen rá a já­ran­dó­sá­ga­i­ra. Ez így kor­rekt.

4. Mi­kor szá­mít­ha­tok előlép­te­tés­re?

Ért­hető, hogy sze­ret­né tud­ni, mi­re szá­mít­hat a későbbi­ek­ben, de pró­bál­koz­zon sze­lí­debb vál­to­zat­tal. Pél­dá­ul ilyen­for­mán: Len­ne szí­ves vá­zol­ni, mi­lyen előme­ne­tel­re nyí­lik le­hetőség a cég­nél?

5. Az ott az asz­ta­lon csak nem a fe­le­sé­ge fény­ké­pe?

Ke­rül­je a bi­zal­mas­ko­dást, a leg­több em­bert meg­ri­aszt a to­la­ko­dás. A főnök lát­ja ma­ga előtt az új kol­lé­gát, aki min­den­kiről min­dent tud­ni akar, tur­kál má­sok ma­gán­ügye­i­ben.

6. Ak­kor hol­nap jöj­jek nyolc­ra?

Félő, ha aj­tós­tól ront a ház­ba, ak­kor itt az ön szá­má­ra nem te­rem ba­bér. En­ged­je át a dön­tést a mun­ka­adó­nak, ne lép­jen fel az egyet­len le­het­sé­ges je­lölt­ként. Bármilyen furcsa, a mai vi­lág­ban so­kan ér­té­ke­lik a sze­rény­sé­get.