Kezdje szexszel a napot!

- Írta: DA

Kezdje szexszel a napot!

A dolgozó világ jelentős része számára az ébresztőóra/tévé/telefon reggeli hangja nem éppen szívderítő. Most őszintén: miért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza ki a reggelből, ha már ilyen pocsékul indult? Hiszi vagy sem, a reggeli szex csodákat tehet, és áldása utóbb az egész napot más fényben láttatja majd.

Tudósok által is elismert tény, hogy a napjukat szexszel kezdő férfiak és nők nemcsak vidámabbak, de egyben egészségesebbek is azoknál, akiknek meg sem fordul ilyesmi a fejükben az átvészelhetetlennek tűnő korai órákban. Mindennek egyszerű magyarázata van: a szex rengeteg oxitocint szabadít fel az agyban, amelynek köszönhetően nemcsak jobban érezzük magunkat, de egyben szeretetteljesnek, szoros kapcsolatban lévőnek is – vagyis egész nap közelebb leszünk majd partnerünkhöz, még ha a város két ellentétes végén dolgozunk is. Emellett egy reggeli menet az immunrendszerre is kedvező hatást gyakorol, mivel olyan antitestek szintjét emeli meg a szervezetben, amelyek védelmet nyújtanak a fertőzésekkel szemben. A női testben a szeretkezés hatására felszabaduló ösztrogén emellett a haj és a bőr állapotát is javítja.
 
A reggeli szex kérdése elsősorban a nők kezében van: a férfiakat biológiailag úgy tervezték, hogy ezekben az órákban a legaktívabbak szexuálisan, vagyis rajtuk szinte biztosan nem fog múlni a dolog. Itt is roppant egyszerű biológiai magyarázat áll a hátterében: a férfiak szervezetében éjjel felhalmozódik a másnap szükséges teljes tesztoszteronmennyiség. Ez a gyakorlatban alvás közben is gyakori erekciókat eredményez, de nincs ez másképp reggel sem. A pasik átlagosan az ébredéstől számított körülbelül három órán keresztül folyamatosan nagyon könnyen beindítható állapotban vannak, szexuális teljesítőképességük és étvágyuk egyaránt a csúcsokat ostromolja – még ha ez bennük a felkelés után már nem is feltétlenül tudatosul. Mindez a nőknél is kedvező táptalajra lelhet, reggel ugyanis mindannyian természetes szagúak vagyunk, ám mégsem koszosak vagy izzadtak: a férfitest által termelt feromonok bizonyítottan szexuális étvágyat ébresztenek a nőkben, és ilyenkor ezek is száz százalékig kifejthetik hatásukat.
 
A reggeli szex szinte mindig spontán, többek között a varázsa is ebben rejlik: vagy csak úgy kölcsönösen jön minden magától, vagy az egyik félnek garantáltan kellemes meglepetésben lesz része a másik közeledése okán. Általános jellemző, hogy gyorsabb is az átlagosnál: ennek egyrészt az is az oka, hogy sietünk, de a spontaneitás és a körülmények is fokozottan beindítják az embert. További extra faktor, hogy reggel világosabb van, mint este, vagyis bonyolult elrejteni úgynevezett hibáinkat – amik a másik szemében egyébként szinte sosem számítanak hibának. Ahelyett, hogy bemásznánk a takaró alá, dobjuk le magunkról, és élvezzük a látványt. A férfiak ennek egyébként is fokozottan örülnek.
 
Ha nem ragaszkodunk a konvenciókhoz és a berögzült reggeli rituálékhoz (úristen, mindjárt elkésem!, kifut a teavíz!, lekésem a buszt, és csak az öt perccel későbbivel tudok majd elindulni!), higgyük el: az egész napunk másképp telik majd, amennyiben engedünk a vágyainknak.

Bezár