Szeretném kitörölni a szívemből...

2014.05.16. - Írta: Orvos válaszol

Szeretném kitörölni a szívemből...

Kedves Mara!

A kérdésem az, mit csináljak, hogy ne gondoljak állandóan a volt szerelmemre. A történetem röviden: A munkahelyemen nagy szerelembe estünk a főnökömmel. Az érzés kölcsönös volt, olyan szinte, hogy össze akartuk kötni az életünket. Középkorúak vagyunk mind a ketten, 2-2 felnőtt gyerekünk van. A szerelem mindent elsöprő volt, állandóan arról beszéltünk, hogy így még nem szerettünk senkit és együtt szeretnénk élni. Nagyon nagyon boldogok voltunk 1,5 évig. Akkor én törvényszerűen lebuktam egy sms-sel, a férjem el akart küldeni. Megbeszéltem ezt a dolgot a szerelmemmel, és rákérdeztem,hogy valóban együtt akar e élni velem…? A válasza az volt, hogy együtt csináltuk, együtt fogjuk végig csinálni. Én ezek után elmondtam a férjemnek, hogy mást szeretek és vele akarok élni. Felbontottuk a házassági vagyonközösséget, és lakást vettem. Akkor kértem a szerelmem, hogy vegyük meg közösen, de ő ettől elzárkózott, hogy megtudja a felesége. Én mondtam, hogy ha velem akarsz élni akkor előbb utóbb úgyis
megtudja. Azt mondta,hogy úgy fog követni, hogy egyik napról a másikra összepakol és jön, mert nem bírja a veszekedéseket. Amikor már kész volt a lakás, és találkoztunk, hogy megbeszéljük a részleteket, már visszakozott, olyanokat mondott, hogy ő ott nem lenne biztonságban mert az ilyen helyzetben,/mármint, hogy enyém a lakás/az ember könnyen mondhatja, hogy húzzál el innen,ha valami nem tetszik neki. Azt mondta, hogy előbb ő is megakarja teremteni a feltételeket, hogy ha ez bekövetkezne, legyen, neki hova menni. Természetesen nem teremtette meg,de továbbra is mondta még 2 évig, hogy nagyon szeret,és állandóan féltékenykedett mindenkire, még a férjemre is, mert közben én mégsem költöztem el, mert féltem az egyedülléttől és megbeszéltem a férjemmel, hogy hagy maradjak itt. Ő bele ment, külön szobában de maradtam és közben vártam a szerelmemre. Akivel egyre ritkábban találkoztunk. És bizonyára rosszul tettem, de gyakran tettem neki szemre hányást, hogy cserben hagyott. Állítólag ez vezetett oda,hogy 2 év után azt mondta, hogy már nem is érzi azt a nagy lángolást irántam,csak valamilyen szinten szeret. Nem tudok belenyugodni, hogy eltávolodott tőlem,mert én annyira komolyan gondoltam. Már meg is mondta, hogy nem lát sok esélyt arra, hogy mi valaha egy pár leszünk. Nagyon sokat szenvedtem, nem aludtam, 2 évig csak altatóval. Lefogytam 10 kilót, stb. Közben a férjem látja a szenvedésem és próbál segíteni, ami jól esik, hogy még sem hagyott magamra, de nem tudok lelkileg még visszatérni hozzá, mert minden gondolatom a szerelmemé, pedig tudom, hogy most már minden reménytelen és kilátástalan. Most itthon vagyok hosszabb ideig betegállományban/elmenekültem/most meg majd nem mindennap hív, és mondja, hogy hiányzom de már nem nagyon hiszek neki. Hogy tudnám őt kitörölni a szívemből, gondolatomból. Nehéz eset vagyok ugye?

Üdvözlettel: I.

Kedves Ibolya!

Először is köszönöm a bizalmát! Nem is tudom, hol kezdjem, hiszen néhány sorban hosszú időt, komoly érzelmeket foglalt össze. Nem lehet most könnyű helyzetben, hiszen ami biztosnak látszott, amit Ön komolyan vett, arról kiderült, hogy a másik nem is pontosan úgy gondolja. Nem kevés dolgot hagyott Ön a háta mögött, míg a másik fél valahogyan menet közben rájött, hogy ebben a helyzetben mennyi nehézség rejlik, vagy elbizonytalanodott, amikor a végső lépéseket kellett volna megtennie. Ön ebben a helyzetben is tartotta magát a megbeszéltekhez, de a partner már nem viselkedett így. Nehéz olyan tanácsot adni, hogy hogyan is lehet az ember szívéből, lelkéből valakit kitörölni, aki már máshogyan érez, aki már nem érdemel könnyeket. Segíthetnek a barátok, akik szeretik és elfogadják önt, a döntéseit, még akkor is, ha azok bizonyos értelemben megkérdőjelezhetőek. Sok erőre és elhatározásra is szüksége van, hogy ebből az érzelmi kátyúból kilábaljon. Ha egyedül nem megy, vagy a barátok is kevesek ehhez, akkor várom jelentkezését!

Bujdosó Mara


Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus



Bezár