Szexuális hűtlenség: kódolva

Címkék: szex
Szexuális hűtlenség: kódolva

Ha egyesek az örök áldozat szerepébe kerülnek párkapcsolataikban, már ami a megcsalatást illeti, fellélegezhetnek: meglehet, valóban csupán pechesek, és a „hiba tényleg nem az ő készülékükben” van. Egy tanulmány szerint ugyanis bizonyos géntípussal rendelkező emberek szinte kódolva vannak a szexuális kicsapongásra, és hűtlenkedéseik hátterében egyfajta dopamin-függés áll.

Egy, a maga nemében első kutatás során a Justin García által vezetett tudóscsoport a Binghamton University evolúciós antropológiai és egészségügyi laboratóriumában átfogó vizsgálatnak vetette alá a szexuális magatartást. Vizsgálataik során a döntések és a gének közötti összefüggéseket vizsgálták. Kutatásaik eredménye egy új, az emberek szexuális magatartásának döntő motívumával kapcsolatos elmélet lett.

A főbűnös, úgy tűnik, az úgynevezett DRD4, ami egy dopaminreceptor-gén. A dopaminnak az érzéki élmények megszerzésére – mint például az alkoholfogyasztás vagy szerencsejáték – irányuló viselkedéssel való összefüggését, illetve az agy kémiájára való hatását eddig is ismerték, azonban a gén szexualitásra gyakorolt hatása ezeddig ismeretlen volt.

Azt eddig is tudtuk, hogy bár a szexuális viselkedésünkkel kapcsolatos egyéni körülmények, jelentések és viselkedések nagy változatosságot mutatnak, ezzel együtt mindenki besorolható valamilyen nagyobb preferenciacsoportba. Egyesek elkötelezett, romantikus partnert keresnek, mások egyéjszakás kalandot, sokan többfajta szexuális kapcsolatot is megtapasztalnak, akár egymással párhuzamosan avagy egyidejűleg is, míg megint mások a szexet pénzre váltható cserejószágnak tekintik. Amit eddig nem tudtunk, az az, hogy miféle egységes motiváció áll a promiszkuitás és a sorozatos hűtlenkedés mögött – magyarázta García.

A kutatók 181 fiatal felnőtt szexuális magatartásának és intim kapcsolatainak részletes adatainak, valamint DNS-vizsgálatának alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a szexuális
magatartásban tapasztalható különbségek összefüggésben vannak bizonyos genetikai jellemzőkkel. Úgy találták, hogy a DRD4 gén bizonyos típusaival rendelkezők nagyobb valószínűséggel bonyolódnak mindenféle elköteleződés nélkül szexuális viszonyba, például egyéjszakás kalandba vagy rendszeresebb hűtlenkedésbe. A kalandos szexuális élet hátterében, úgy tűnik, az élvezetek és a jutalmak meghatározott rendszere áll: elkötelezettség nélküli szex esetén a kockázatok magasak, a jutalmak számottevők – mindez pedig jelentős "dopamin-fröccsöt" eredményez. A kutatási eredmények azonban azt is sejtetik, hogy nem száz százalékban vagyunk génjeink „rabszolgái”.

A fenti összefüggések nem jelentenek feltétlenül ok-okozati kapcsolatot: ugyanis a kutatásban részt vevő, adott genotípussal rendelkezők közül nem mindenki folytatott egyéjszakás kalandokat avagy hűtlenkedett, vagyis ezek szerint nem kizárólag a gének, hanem elkötelezettségünk és erkölcseink is befolyásolják cselekedeteinket – kommentálta eredményeiket García.

A tanulmány leginkább arra utal, hogy az adott genetikai jellemző növeli az kicsapongó szexuális magatartás valószínűségét, illetve megerősíti azon vélekedést, amely szerint a szexhez nem feltétlenül szükségeltetnek romantikus érzelmek…
 

Hozzászólások

lutzgizi | 2011-02-11 15:32

Talán nem kell a génekkel takarózni. Legyen büszkeség a hűség.
Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár