Nem véd meg a szoptatás az ekcémától?

A hosszú anyatejes táplálás híveinek visszatérő érve, hogy a sokáig tartó szoptatás többek között az ekcémával szemben is védelmet nyújt a kicsik számára. Egy új kutatás szerint azonban mindez nem bizonyítható.

Hogyan tároljuk a lefejt anyatejet?

Az anyatej egyszerre táplál, gyógyít és védi a kicsit a fertőzésektől. Megoszlanak a vélemények arról, meddig ideális szoptatni a kisbabákat, de abban a legtöbben egyetértenek, ha a kicsik életének legalább első félévében mindenképpen az az ideális, ha elsősorban anyatejet kapnak, nem pedig tápszert.

Újabb érv az anyatej mellett

Régóta tudjuk, hogy az anyatejjel táplált csecsemők ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben, és a szoptató anyáknak is kisebb esélyük van a mell daganatos megbetegedéseire. Egy friss kutatás szerint továbbá az is a szoptatás mellett szól, hogy az így táplált gyerekek körében ötéves korukra kevesebben rendelkeznek viselkedési zavarokkal, mint azok között, akik születésüktől kezdve tápszert kaptak.

Mellrák-szűrés anyatejből

Egy kutatás eredményei szerint a jövőben nem feltétlenül lesz szükség mammográfiai vizsgálatra ahhoz, hogy az orvosok időben felismerjék az emlőrákos elváltozásokat, ugyanis az anyatejben található sejtek is megbízható információkkal szolgálnak a daganatos megbetegedésről.

Kizárólagos szoptatás hat helyett négyhónapos korig?

Egyes brit kutatók megkérdőjelezik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását, miszerint a csecsemőt 6 hónapos koráig kizárólag anyatejjel tanácsos táplálni. Az új kutatás szerint 4 hónapos korban kell megkezdeni a hozzátáplálást, így elkerülhető az allergia vagy a vashiány. Más szakemberek szerint ez csupán a bébiétel-gyártók érdekében áll.

Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta



Bezár