7 dolog, amivel megelőzhető a stroke
Védje ki a stroke-ot már a mai naptól, függetlenül a korától és a családi kórtörténetétől!
Stroke, azaz agyvérzés alakul ki, amikor az agynak a vérellátása valamilyen okból kifolyólag megszűnik. Ebben az esetben bekövetkezik az agysejtek pusztulása, ami agykárosodáshoz, ritkább esetben, halálhoz vezethet.
Nem vicces a horkolás
Az alvás közben fellépő, sokak által nem is észlelt jelenségek, mint a horkolás vagy a légzéskimaradás korántsem olyan ártalmatlan vagy éppenséggel vicces jelenségek, mint amilyeneknek azt sokan gondolják. Például ha párunk horkolva alszik, azonban egy-egy nagyobb horkantás után „horkolási szünet” áll be nála, az maximum csak pillanatnyilag lehet megnyugtató: egyébként komoly bajra figyelmeztet.
Daganatosok stroke-veszélyben!
A stroke és az agydaganatok kapcsolata akkor is kézenfekvő, ha nem ok-okozati viszony van köztük. Az átlagéletkor emelkedésével a daganatos betegek száma növekszik, mint ahogy a stroke-osoké is. Ennek megfelelően az egyre magasabb korú személyekben két egymástól független betegség is kialakulhat: agyi érbetegség illetve daganat.
Agyvérzés, szélütés, stroke
A köznyelvben az agyvérzés, szélütés, gutaütés kifejezések használatosak annak az igen veszélyes állapotnak a megjelölésére, amelyben valamilyen vérellátási illetve vérkeringéssel kapcsolatos zavar következményeképpen egy bizonyos területen sérül az agy állománya.
Vasárnap Stroke Nap a Népligetben!
A köznyelvben szélütésként, agyvérzésként ismert agyi érkatasztrófa következményei gyakran bénulás, súlyos beszédzavar, járásképtelenség. Ön egészségesen él? Az ingyenes stroke-szűrés igénybevételével a rizikó-csoportokba tartozó emberek is megelőzhetik egy – sokszor tragikus kimenetelű – agyiér-katasztrófa bekövetkezését.