A „társfüggőség” kifejezést először az alkoholizmussal kapcsolatban használták. Felfigyeltek ugyanis arra, hogy bármilyen romboló is egy alkoholistával való kapcsolat, a családtag annyira kötődhet és ragaszkodhat az alkoholistához, hogy csak nagyon nehezen képes kilépni a kapcsolatból. Ha ezeknek az embereknek mégis sikerült kilépniük a kapcsolatból, a megfigyelések szerint hamarosan ismét alkoholistákkal kötötték össze életüket. Mindebből arra következtettek, hogy létezik egyfajta közvetett alkohol-függőség, amikor az ember az alkoholfüggőtől függ. A társfüggőség (angolul co-dependency) eredeti jelentését tehát úgy írhatnánk le, hogy „együtt függő”, „a függő ember társa”, vagy „társ a függőségben”.

Innentől kezdve külön terápiás csoportokat szerveztek az alkoholisták családtagjainak. Hamarosan felfigyeltek azonban arra, hogy a társfüggőség tünetei nem csak alkoholisták családtagjainál jelentkeznek. Az eredeti jelentés idővel átalakult, és a társfüggőség kifejezés alatt ma már bármely embertől, közösségtől, rendszertől, kulturális vagy társadalmi intézménytől való kapcsolati függést értjük. Ilyen módon a társfüggőséget az alkoholizmushoz, vagy drogfüggéshez hasonló elsődleges betegségként határozzák meg, tehát nem egy másik betegség velejárójaként, hanem önmagában kialakuló kórképként jellemzik.

A kodepedencia kezelésében a szemléletmódbeli váltást az 1989-ben megjelent Breaking Free of the Co-dependency avagy magyarul a szabad emberi kapcsolatok kézikönyve, ( Casparus Kiadó, 2010 Budapest) című könyv megjelenése jelentette. A dr. Barry K. Weinhold és dr. Jane B. Weinhold által írt könyvben a szerzők 30 éves terápiás tevékenységüket összegezték: évtizedeken át tartó terápiás munkájuk során dolgozták ki saját fejlődés lélektani rendszerelméletüket, ami új megvilágításba helyezi a társfüggőséget és a rá irányuló terápiát. E szerint valamennyi ember a fejlődés négy fázisán megy keresztül: a szimbiózis, az eltávolodás, a függetlenség és a szabad együttműködés fázisán. Mindegyik fázishoz tartoznak speciális fejlődési feladatok, melyeket sikeresen teljesíteni kell a következő lépcsőfokra lépéshez. A fel nem fedezett és meg nem gyógyított fejlődési traumák, ezek közül is kivált a szimbiózis és az eltávolodás fázisában átélt traumák megakadályozzák ezeknek a fejlődési feladatoknak a sikeres teljesítését.
„Hiszünk az általunk kidolgozott megközelítés hatékonyságában, mivel sikeresen alkalmaztuk, mint saját magunkon, mint a hozzánk forduló emberek kezelése során. Láttunk már olyan embereket, akik teljesen megszabadultak a társfüggőség megnyomorító hatásától. A folyamat, amelyet be kell járni, nem könnyű, és nem is feltétlenül gyors. Mi magunk is sok-sok évet és rengeteg munkát áldoztuk a kapcsolatunkra azért, hogy ott tarthassunk, ahol ma tartunk. De az is igaz, hogy ha az ember képessé válik alkalmazni a könyvben található módszereket, azonnal fejlődést tapasztalhat kapcsolataiban” –írják a szerzők.

Kodependens lennék?

Az alábbi felsorolások csak típusos tünetek; egyik-másik megléte korántsem jelenti, hogy valaki kodependens. Azonban az, aki az állítások között szép számmal fedez fel olyanokat, amelyeket igaznak érez önmagára, könnyen lehet, hogy a társfüggés csapdájában kínlódik.

Társfüggő, aki…

• nem tudja elkülöníteni saját gondolatait és érzéseit másokétól, más embereken és az ő problémáikon gondolkodik, és felelősnek érzi magát értük.
• mások figyelmére, jóváhagyására tart igényt azért, hogy jól érezze magát.
• más problémái miatt is idegeskedik, aggodalmaskodik, felelősnek érzi magát.
• mindig igyekszik mások kedvében járni. (megfelelési kényszer)
• nem tudja, hogy mit akar, nem képes felismerni, hogy mire volna szüksége.
• másokra támaszkodik saját igényeinek meghatározásában és kielégítésében, és úgy hiszi, mások jobban tudják, hogy neki mire van szüksége.
• összeomlik vagy kiborul, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várta.
• minden energiáját másokra és az ő boldogulásukra fordítja.
• bizonyítani próbálja, hogy méltó arra, hogy szeressék.
• nem hiszi el, hogy képes gondoskodni önmagáról. (Aki ezt nem hiszi el, rend szerint így is él, tehát úgy tűnhet, hogy valóban nem volna képes rá.)
• mindenkiben megbízik.
• idealizál másokat és csalódott, ha azok nem elvárásainak megfelelően viselkednek.
• nyafog, durcáskodik, sír, fenyegetőzik, veszekedik, ordít, könyörög, hízeleg, manipulál, elnyomja vagy megvesztegeti a másikat, hogy megkapja, amit akar.
• jelentéktelennek és bármire méltatlannak érzi magát.
• önmagát vádolja olyan dolgokért, amikért nem is felelős.
• nem tartja magát „elég” jónak.
• fél a visszautasítástól.
• gyakran kerül áldozatszerepbe.
• fél hibázni.
• arra vágyik, hogy mások „jobban szeressék”.
• nem fejezi ki nyíltan az igényeit mások felé, inkább játszmázik, vagy szavakkal, tettekkel célozgat, utalgat.
• nem meri nyíltan kifejezni igazi érzéseit, attól félve, hogy akkor mások nem fogadják el.
• hagyja, hogy mások megbántsák és nem is próbálja megvédeni magát.
• nem bízik önmagában és döntéseiben.
• ha egyedül van, rosszul érzi magát
• társaságba, tévénézésbe, számítógépezésbe, olvasásba, zenehallgatásba, alkoholba, szexbe, drogokba, munkába, evésbe, vagy bármilyen más tevékenységbe menekül, mert nem tudja egyedül, „önmagával” jól érezni magát.
• úgy tesz, mintha nem történnének vele rossz dolgok, még akkor is, amikor épp történnek.
• úgy tesz, mintha nem volna szüksége senkire, illetve senkitől semmire.
• a világot és az embereket vagy tökéletesnek, vagy pocséknak látja.
• hazudik, hogy megvédje és fedezze azokat, akiket szeret
• a spontán örömöt nehezen éli meg
• általában nyugtalan, de nem tudja, miért.
• aggódik, hogy megszakadnak a kapcsolatai.
• úgy érzi, hogy kapcsolatai fogságban tartják.
• úgy érzi, hogy mások, vagy mások érzései irányítják.
• fél a saját haragjától.
• úgy érzi, tehetetlen, erőtlen ahhoz, hogy változtasson önmagán vagy életén.
• úgy érzi, hogy valaki másnak kellene megváltoznia ahhoz, hogy ő maga jobban legyen.
• jellemzően végletesen gondolkodik (ún. fekete-fehér gondolkodás)