Alig vonszolja magát? 1. rész

2011.10.13. - Írta: DA

Alig vonszolja magát? 1. rész

Ha állandóan fáradtnak érzi magát, azzal mindenképpen foglalkozni kell, mert akár komoly betegségek is meghúzódhatnak a háttérben, ám ne higgye, hogy egyedül van a problémával. A felmérések szerint a modern társadalmakban egyre növekszik a fáradékony emberek száma – hogy mindezt mi okozza, az viszont nagyon sokban eltérhet az egyes esetekben.

Egyes felmérések szerint átlagosan ötből egy ember érzi magát szinte folyamatosan elcsigázottnak, fáradtnak, mint akiből az összes energiát kiszívták. Minden tizedik embernél olyan súlyúak e problémák, hogy az mindennapi munkáját és életminőségét is nagyban befolyásolja. A legtöbben természetesen azért érzik magukat így, mert életmódjuk erre predesztinálja őket: a folyamatos túlórázás után még hazavitt munka, az esti email-nézés vagy telefonálgatás egyaránt közrejátszik abban, ha megviseltek vagyunk, hiszen a modern technológia vívmányainak következtében a mai ember már gyakorlatilag folyamatosan elérhető. Emiatt pedig úgy is érezzük magunkat, mintha soha semminek nem érnénk a végére – ez pedig roppant fárasztó, még ha nem is feltétlenül tudatosul.

Emellett ugyanakkor a fáradékonyság széleskörű fizikai és mentális háttérből fakadhat. Mivel a modern életritmus alapból kifacsarja az embert, lehet, hogy adott esetben még az a jobb eset, ha konkrét probléma húzódik meg a tünetek mögött – ezek ugyanis legalább kezelhetőek…

Vérszegénység – a szokatlan fáradtság az egyik legjellemzőbb anémiás tünet. A leggyakoribb vérszegénység a vashiány: átlagosan hét termékeny nőből egy szenved ettől a problémától, a terhesség alatt pedig különösen gyakori, hiszen ekkor a szervezet különösen igényli a vasbevitelt. A B12 vitamin hiánya elsősorban vegetáriánusokat kínoz, ez az anyag ugyanis kizárólag állati eredetű táplálékokban talélható meg. A folsav-hiányos vérszegénység szintén a terhes nőket sújtja először, de rosszul összeállított diéta vagy magas alkoholfogyasztás esetén is jelentkezhet, elsősorban idősebb embereknél. Mindezek a problémák különböző készítmények felírásával egyszerűen orvosolhatók.

Krónikus fáradtság-szindróma (CFS) – ez a folyamatosan súlyos, a mindennapi élet tevékenységeit is korlátozó rendellenesség átlagosan tízezer emberből negyvenet érint, elsősorban a nőket, méghozzá a húsz és ötven év közötti korosztály képviselőit. A stressz csak tovább növeli a problémákat, a fáradtság mellé pedig tünetként izomfájdalom, torokfájás is járulhat. A diagnózis ebben az esetben cseppet sem egyszerű, a kezelésnek pedig egyaránt vannak gyógyszeres, viselkedésterápiai és életmód-beli vonatkozásai.

Lisztérzékenység (cöliákia) – túlérzékenység a búza, rozs, zab és árpa egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szemben. A glutén a gabonák egyik fehérje összetevője, amely 50-50 százalékban két alcsoportra oszlik, ezek egyike a gliadin a glutenin mellett. Tünetei sokrétűek, a hasmenéstől a vérszegénységen át a csontritkulásig, és a fáradékonyság, fokozott fáradtság is ezek közé tartozik. Egyes becslések szerint tízből kilenc eset ismeretlen marad – pedig egy célirányos vérvizsgálattal és laborteszttel minden világossá válik, és a gluténmentes diéta révén számos táplálék mellett a folyamatos fáradtságnak is búcsút inthetünk.

Depresszió – a depressziós betegeknél szinte állandósul a komoly álmosság és energiahiány. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy környezetünkben valaki két hétig folyamatosan alig vonszolja magát, joggal gyanakodhatunk nála depresszióra, ha pedig emellett fokozott önbizalom-hiányt, egykedvűséget, levertséget is tapasztalunk nála, illetve azt látjuk, hogy kerüli a társaságot, szinte egyértelmű a helyzet. A modern társadalmakban tíz emberből átlagosan egy depressziós. Ilyen esetben mindenkinek orvosi segítségre van szüksége – még akkor is, ha azt mondja, hogy semmi baja!

2-es típusú diabétesz – amennyiben a lassan fokozódó, szélsőséges fáradékonyság állandósult szomjúsággal, vizelési ingerrel és szájpenésszel párosul, komoly esély mutatkozik a cukorbetegségre. Az e betegséggel küzdő embereknek problémájuk akad a tápanyagok energiává alakításában, hiszen az ehhez az izmok, a máj és a zsírsejtek által használt inzulinhurmon – gyakran elhízottságuk miatt – hatástalan marad e folyamatban. Eközben a vércukorszint magas marad, ami az idegeknek és a keringési rendszernek is árt, ami a jól ismert komoly következményekhez vezethet. A 2-es típusú diabétesz elsősorban negyven év felett jellemző, de ez nem kizárólagos, kisgyerekeknél is jelentkezhet. A problémát egy egyszerű vérvizsgálat is feltárja, és ha időben felismerik, a további problémáknak elejét vehetjük.

Mononucleosis (Pfeiffer-féle mirigyláz) – szerencsére nem túl gyakori immunrendszeri betegség, ami hihetetlenül változatos tünetekkel járhat, ám a fokozott fáradékonyság szinte minden érintettnél alapvető. A terjedése miatt gyakran csókbetegségnek ismert kórt egy vírus okozza, gyógyítani nem lehet, idővel magától elmúlik – a kérdés csak annyi, pár hétről vagy szélsőséges esetben akár évekről van-e szó. A legjobb megoldás a pihenés és a kímélő életmód.

Lyme-kór – a kullancsok terjesztette betegség az influenza-szerű tünetek mellett fáradékonysággal, levertséggel. Antibiotikumokkal a problémák orvosolhatók, de ha nem ismerik fel időben a betegséget, akár maradandó károsodások is kialakulhatnak.

Alvási apnoé – a horkolók körében viszont különösen gyakori az úgynevezett obstruktív alvási apnoé szindróma előfordulása. Ez alvás közbeni légzéskimaradást jelent, és a horkolók legalább egyharmadát érinti. Akik ilyen szindrómában szenvednek, azoknál alvás közben kórosan hosszú, akár 10 másodpercnél is tovább tartó légzésszünetek alakulhatnak ki, méghozzá óránként több mint ötször. Ilyenkor az alvás felszínesebb, nyugtalanabb és gyakran meg is szakad: a horkoló sokszor felébred a légzéskimaradásokra, még ha ezt nem is érzékeli, mivel azonnal visszaalszik. Ezek az ébredések széttöredezik az alvás normális ritmusát, ami nemcsak fáradtsággal jár, de egyben a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is nagyban megnöveli. Ha ilyesmire gyanakszunk, töltsünk egy éjszakát alváscentrumban, ahol azt is megmondják, mi a következő lépés.

Pajzsmirigy-alulműködés – súlyos alulműködés esetén általános jelenség a levertség, a fáradtság. Ha időben felismerik a problémát, hormonpótlással könnyen orvosolható. Nagyon ritkán – szinte csak elméleti szinten –, de a hasonló rendellenesség akár teljes leépüléshez is vezethet, így félvállról semmiképpen sem ajánlatos venni.

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár