Meningococcus: védőoltással megelőzhető!

2014.05.05. - Írta: Dr. Nyerges Gábor Alapítvány

Meningococcus: védőoltással megelőzhető!

Az elmúlt héten az ÁNTSZ megerősítette, hogy fertőző agyhártyagyulladás miatt kialakuló vérmérgezésben halt meg az a fiatal lány, aki korábban részt vett az előző heti Balaton Soundon. Azóta újabb két fiatal került kórházba agyhártyagyulladás gyanújával. Ők szintén a Balaton partján töltötték előző hétvégéjüket. Bár az esetek között nincs összefüggés és járványról egyelőre nem beszélhetünk, jó tudni, hogy a kór védőoltással megelőzhető.

Idén tavasszal egy ifjú magyar olimpikon, Dobrádi Zsolt, most pedig három fiatal lány esete irányította rá ismét a figyelmet a meningococcus betegségre, vagyis a bakteriális agyhártyagyulladásra.
A Balaton Soundon résztvevő 17 éves lány halálát követően szinte hisztérikus állapot alakult ki az egyik közösségi oldalon. Azzal ijesztgették egymást a fesztiválozók, hogy minden résztvevőnek sürgősen fel kell keresnie háziorvosát illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) képviseletét. Az ÁNTSZ indokolatlannak nevezte közleményében a Facebook közösségi oldalon terjesztett felhívást, hogy mindazok kapjanak megelőző antibiotikus kezelést, akik részt vettek a Balaton Soundon. Szakmailag indokolatlannak minősítették a rendezvény összes résztvevőjének kezelését, mivel a meningococcus baktérium csak közvetlen, szoros kapcsolat révén terjed emberről-emberre. A szakemberek a járványügyi vizsgálat keretében részletesen felderítették az elhunyt kapcsolati hálóját, és megkezdték a vele közvetlen kapcsolatba került 69 ember megelőző antibiotikus kezelését.

Védőoltással megelőzhető!


A mostani eseteket is okozó C-szerocsoportba sorolt bakteriális agyhártyagyulladás ellen forgalomban lévő oltóanyagokat elsősorban a csecsemők, kisgyermekek védelmére célszerű használni, míg a szélesebb körű védelmet kialakító, többkomponensű oltóanyagokat a serdülők és fiatal felnőttek, utazók, külföldön dolgozók vagy tanulók, kollégisták, katonai missziót teljesítők részére javasolják. Az elérhető legkorszerűbb technológiájú, legszélesebb védelmet nyújtó vakcina ára néhány ezer forint, érdemes mérlegre vetni, hogy egy felelős döntés ilyen áron mitől óvhatja meg a beoltottakat és környezetüket.

Veszélyes, gyors és gyakoribb lett


Az OEK Járványügyi osztálya februárban azt állapította meg, hogy „2011 novembere óta a bejelentett meningitis epidemica megbetegedések száma meghaladta a 2005-2009. évekre vonatkozó megfelelő havi középértéket, 2011. novemberben kétszerese, decemberben háromszorosa volt a havi medián értékének.” A 2011 júliusától 2012 januárjáig tartó időszakban összesen 33 megbetegedést regisztráltak, melyek közül 7 halálos kimenetelű volt.

A magas halálozási arányra a betegség lefolyása ad magyarázatot. A garatban hordozott baktérium a nyálkahártyát áttörve a véráramba hatol, véráram-fertőzést, majd agyhártyagyulladást okoz. A meningococcusból felszabaduló sejtmérgek a véralvadási rendszert károsítva apró vérrögök képződéséhez vezetnek, melyek a hajszálereket elzárva károsítják az életfontosságú szervek működését. A folyamat a tünetek kezdetétől számítva akár néhány óra alatt a beteg súlyos sokkos állapotához, a légzés-keringés teljes összeomlásához és végül halálhoz vezethet. Aki átvészeli a megbetegedést, maradandó testi károsodással, elvesztett testrészekkel, végtagokkal is számolhat.

Az utóbbi évek tragikus történeteinek áldozatai gyakran serdülük, fiatal felnőttek. A meningococcus baktérium ugyanis az ő garatflórájukban sokkal nagyobb arányban (25%) fordul elő tünetmentesen, mint az idősebbekében (3-5%). A tünetmentes hordozásból kiinduló fertőzés a serdülők életmódjával is összefügg – a betegség cseppfertőzés révén, például csókolózással, köhögéssel, tüsszentéssel, közös pohár használatával terjed. A zárt zsúfolt terekben, kollégiumokban, egyetemi előadó termekben, diszkókban, szórakozóhelyeken és fesztiválokon gyakran megforduló korosztály az egyik leginkább veszélyeztetett csoport.

Egy baktérium, több szerocsoport


„A friss hírek magyarázatában jellemzően már a kórokozót is tévesen azonosították” – magyarázza Dr. Kulcsár Andrea, a Szent László Kórház főorvosa. A meningococcus betegség kórokozója nem vírus, hanem a Neisseria meningitidis (röviden meningococcus) nevű gennykeltő, tokos baktérium.
A megbetegedések zömét a baktérium 5-féle csoportja okozza, az A, B, C, W-135, és Y típus. Európában főleg a B és C, az Egyesült Államokban az Y, Afrikában az A és a W-135, Ázsiában a W-135 és a C szerocsoport felelős a megbetegedésekért. A kontinensek közötti gyors összeköttetések miatt Európában is megjelentek újabb típusú meningococcus fertőzések. A skandináv országokban növekszik az Y típusú megbetegedések száma, ami előfordult Csehországban is. Az Y típusú betegségek halálozása lényegesen magasabb a többi típusénál (közel 30%). Ebben az évben Franciaországban azonosítottak W-135 behurcolt esetet.
Hazánkban 2010 augusztusáig elsősorban a B csoportú betegségek előfordulásával kellett számolni, míg 2010 második felétől a C csoportú meningococcus fertőzés előretörését jelezték a járványügyi adatok.

Felismerés és megelőzés


A diagnózis gyors megállapítása a beteg élete szempontjából döntő jelentőségű. Felnőtteknél és nagyobb gyermekeknél a tünetek felső légúti fertőzés, torokfájás, láz, végtagok és hátfájás, fejfájás, hányás, levertség képében indulnak. Rövidesen fokozódó idegrendszeri tünetek, görcsök, esetleg aluszékonyság, tudatzavar jelentkezik. Ezeket a tüneteket az. ún. meningeális izgalmi jelek, például tarkókötöttség is kísérhetik. Csecsemőknél a tünetek bizonytalanabbak, láz, nyugtalanság, petyhüdt végtagok, feltűnő aluszékonyság, hányás, pulzáló kutacs, magas felhangú sírás, bőrvérzések, táplálhatatlanság hívják fel a figyelmet a betegségre. A meningoccus fertőzés gyanúját az elszórtan megjelenő, nyomásra nem halványuló kiütések, ún. bőrvérzések egyértelműen jelzik. Az első ellátó orvos felelőssége óriási, az első észlelésnél beadott antibiotikum injekció a beteg életét mentheti meg.
A történetnek azonban nem is szabadna eljutnia eddig a pontig, a meningococcus fertőzés ugyanis védőoltással az esetek jó részében megelőzhető. „A nem kötelező, csak ajánlott oltás nem azt jelenti, hogy nem fontos” – erősíti meg Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója. A meningococcus betegség esetében a megfelelően megválasztott oltóanyaggal már csecsemőkorban is hosszú távú immunmemória alakítható ki, ismétlő oltással később gyorsan felébreszthető a védelem, és csökkenthető a tünetmentes hordozók aránya is.

További információ a www.meningococcus.hu oldalon.


Szakértőink

dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár