Többszörös hátrány

Többszörös hátrány

A gyermekkorukban súlyos, krónikus betegséggel küzdő fiataloknak felnőttként sokkal nehezebb érvényesülniük az élet számos területén, nem utolsó sorban a munkaerőpiacon – adja hírül a (medicinenet) internetes portál.

A súlyos betegséggel küzdő gyermekek már iskoláséveik alatt lemaradnak egészséges társaiktól, és bár valamilyen, gyakran akár felsőfokú iskolát is elvégeznek, eredményeik mégsem elegendők ahhoz, hogy versenyképessé váljanak a munkaerőpiacon.

Főképp azok a fiatal felnőttek kénytelenek szembesülni komoly szakmai nehézségekkel, negatív diszkriminációval, akik rákos megbetegedéssel, cukorbetegséggel vagy épp epilepsziával küzdöttek gyermekéveik idején.

A Journal of American Medical Association egyik társlapjában publikált cikk szerzői kétféle betegségcsoportba tartozó, gyerekkorukban krónikusan beteg fiatalok, ezen belül asztmában szenvedők, illetve daganatos betegséggel, cukorbetegséggel vagy epilepsziával küzdők adatait vizsgálva jutottak arra az eredményre, miszerint az összes, gyerekként krónikus betegségben szenvedő fiatal felnőtt zöme bár szerzett diplomát valamilyen felsőoktatási intézményben, és hatvan százalékuk állással is rendelkezik, a nem-asztmatikus betegek csoportjába tartozó fiatalok között mint a munkába állási, mint az iskolázottsági mutatók jóval alacsonyabbak, mint a gyerekkorukban asztmával kezelt felnőttek esetében, ezen felül viszont mindkét típusú betegcsoport minden mutatóban alulmaradt az egészségesként felnőttek kontrollcsoportjához viszonyítva.

A tanulmány szerzői leszögezik, hogy a krónikus betegségben szenvedő gyermekeket különös figyelemmel és speciális módszerekkel kell támogatni abban, hogy képessé váljanak megállni a helyüket az igen nagy és összetett követelményeket támasztó társadalomban, nem utolsó sorban a munka világában. Véleményük szerint a gyermekgyógyászok szerepe is különösen nagy jelentőségű e tekintetben, és a fentiek alapján igen fontos, hogy tisztában legyenek a gyermekeket a jelenben és a későbbiekben sújtó összetett problémákkal, hogy azok enyhítésében elméletben és gyakorlatban is sokkal nagyobb mértékben képesek legyenek részt vállalni.

 


Szakértőink

dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár