Végzetes járvány: a SARS

2014.05.14. - Írta: dr. Magyar Tamás, infektológus

Végzetes járvány: a SARS

Tájékoztatásunkban azokra a legizgatóbb kérdéseikre szeretnék választ adni, amelyekről naponta minden újságban olvashattak, a televízióban láthatták a híradásokat, még a rádióban is hallhatták ezeket. A SARS angolul „Severe Acute Respiratory Syndrome”, magyarul „Súlyos Akut Légzési (Elégtelenség) Szindróma”, amely egy speciális, úgy nevezett „atípusos” tüdőgyulladás miatt alakul ki, és aminek kórokozóját ma már ismerjük. Magyarországon egyelőre nem kell félnünk a SARS-tól. Hogy a jövőben hogyan alakul a SARS elleni küzdelem, azt még nem tudhatjuk, de remélni lehet, hogy hazánk is elkerüli a veszélyt.

Hol ütöt­te fel a fe­jét?

A SARS eddigi története rossz emlékeket idéz: felrémlik az AIDS járvány kezdete, valamint a „Csernobil-szindrómát” jelképező hazudozások időszaka. A kínai egészségügyi minisztérium (akinek vezetőjét áprilisban leváltották a megbetegedettek valós számának, a járvány súlyosságának elhallgatása miatt) 2003. február 11-én jelentette a WHO-nak (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), hogy 2002. november 16-tól Kína déli Huangong tartomány 6 városában 305 beteget regisztráltak SARS tüneteivel, amelynek kórokozója akkor még ismeretlen volt. Ezután a kínai határokat gyorsan átlépte a járvány. A „riadót”, vagyis a betegség bejelentési kötelezettségének elrendelését, az általános megfigyelési rendszer kialakítását az Egészségügyi Világszervezet 2003. március 12-én tette kötelezővé a világ minden országa számára. Május eleji helyzetkép: több mint 4800 megbetegedés (leggyakrabban Kínában, Vietnamban, Szingapúrban, Tajvanon és Kanadában), legalább 276 halálos esettel. A környező országok közül csak Romániában észleltek mindössze egy gyanús esetet.

Mi a SARS kór­oko­zó­ja?

A betegség a szokásosan zajló tüdőgyulladásokhoz képest sokkal súlyosabb tüneteket okoz: a tünetek hirtelen kezdődnek, gyakran súlyos légzési elégtelenséggel. Emiatt a tüdőgyulladásban szenvedők szokásos hányadához képest sokkal többen igényelnek gépi lélegeztetést, és ez magyarázza, hogy a halálozása miért lényegesen magasabb a szokásosnál.
A SARS lehetőségére különösen akkor kell gondolni, ha a klinikai tünetek olyan betegnél jelentkeznek, aki: a klinikai tünetek megjelenésekor 10 napon belül olyan ország olyan területéről érkezett, ahol halmozottan fordul elő SARS betegség, vagy 10 napon belül találkozott olyan beteggel, akinél felmerült, vagy bizonyítottan kialakult SARS infekció. A betegség lappangási ideje 7-10 nap. A betegség klinikai tünetei (ezek természetesen bármely egyéb kórokú infekció tünetei is lehetnek):

  • 38 C° feletti láz,
  • a tüdő fertőzésének egy vagy több tünete, pl.: köhögés, megrövidült légzés, légzési nehezítettség, röntgen elváltozás. Mindezek alapján nem könnyû elkülöníteni egy SARS tüdőfertőzést, pl. egy közönséges tüdőgyulladástól, vagy tbc kezdetétől. A SARS kórokozóját ma már ismerjük, ez egy olyan vírus (koronavírus), amelynek a SARS-ot okozó változata ezidáig nem volt ismert (a koronavírus egyébként okoz enyhe emberi és súlyosabb állati fertőzéseket). A vírus megismerésével nem csak a gyors diagnosztizálásra van lehetőségünk, hanem remélhetőleg a védőoltás kifejlesztésére is.
     

Me­lyek a meg­elő­zés, a gyó­gyí­tás le­he­tő­sé­gei?

Ne utazzunk olyan ország olyan területére, ahol halmozottan fordul elő a betegség. Amennyiben fertőzött területre utazunk, akkor kerülni kell az emberekkel zsúfolt helyeket, pl. tömegközlekedési eszközöket, bevásárló központokat, szórakozó helyeket, stb., mert a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed. Ezért sûrû szövésû, vászon sebészeti maszkot is kell viselnünk, de nem csak a szánkon, hanem az orrnyílásainkon is. Ezzel megelőzzük a vírus terjesztését, és a vírus megkapását is.
A gyógyítás már az orvosok feladata. A vírusra biztosan ható gyógyszer jelenleg nem áll rendelkezésünkre és a kiegészítő terápiaként alkalmazott mellékvese hormon is csak a gyulladást csökkenti. Ezen terápiával és a mesterséges lélegeztetéssel együtt segítjük a beteg gyógyulását, de ennek ellenére már 304-en haltak bele a SARS okozta kórképben, így a betegség halálozás több mint 5%-os.
Külön gondot okoz, hogy a gyógyult betegek még hetekig hordozhatják légutaikban, vagy székletükben a vírust, ezzel saját magukra és környezetükre is további veszélyt jelenthetnek. További külön gondot jelenthet, ha vírus mutálódik, vagyis a szerkezete megváltozik. Ekkor a természetes védekező képesség (a vírussal már találkozottak) hatékonysága lényegesen csökken, ahogy ezt már közel száz éve észleljük az influenzajárványoknál. Az Egészségügyi Világszervezet elnöke szerint ez az első nagy járvány a XXI. században. Az emberiség eddig minden nagy járvánnyal megbirkózott. Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz most is, de nem mindegy hogy mennyi idő alatt, és milyen számú áldozattal. 


Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár