Meddőséghez vezethet a járványos fültőmirigy-gyulladás

2011.05.31. - Írta: DÁ

Meddőséghez vezethet a járványos fültőmirigy-gyulladás

Gyakran a gyermekbetegségek között említik a mumpszot, mert az a jellemző, hogy a legtöbben gyermekkorban átesnek rajta. Eközben a járványos fültőmirigy-gyulladás felnőtt korban is előfordulhat, és akkor a legveszélyesebb.

A járványos fültőmirigy-gyulladás vírusos megbetegedés, amelynek következtében megnagyobbodnak a nyálmirigyek. Okozója az elsősorban cseppfertőzéssel terjedő paramixo-vírus, és a legtöbben általában valóban 5-10 évesen esnek át rajta. Kétéves kor alatt ritka a mumpszos fertőzés, és ha valaki egyszer átesett rajta, hátralévő életében már védett vele szemben. A gyerekek esetében a betegség legtöbbször szövődmények nélkül meggyógyul, a serdülőkortól kezdődően azonban komoly következményekkel járhat, különösen az erősebb nem képviselői esetében.

A betegség elsődleges tünetei két-három hétnyi lappangást követően jelentkeznek: a legjellemzőbb ezek közül a fültő körüli fájdalom és duzzanat, de először a rágás és a nyelés szokott fájdalmat okozni a betegeknek. Emellett bedagadnak az állkapocs és a nyelv alatti mirigyek is, nyomásra rendkívül éles fájdalommal reagálnak, és szemmel is jól láthatók, hiszen a betegek arca is megdagad, telt lesz. A mumpsz ezen felül általános tünetekkel is jár, így rosszulléttel, torokfájással, fejgörcsökkel, lázzal. Utóbbi ritkán ugyan, de akár igen magas is lehet.

Serdülőkor után azért veszélyes a fertőzés, mert a férfi betegek mintegy ötödénél heregyulladással jár együtt, ez pedig akár a herék összezsugorodását is eredményezheti: amennyiben ilyenkor az elhalt herecsatornákban nem termelődik tovább a sperma, az adott férfi akár végérvényesen meddővé is válhat. Ez szerencsére csak ritkán fordul elő. A nők esetében szintén jelentkezhet petefészek-gyulladás, de jóval elenyészőbb arányban. További veszedelmes szövődmény lehet a vírusos agyhártyagyulladás, ami mintegy a betegek öt százalékánál alakul ki, még ennél is ritkábban pedig maradandó agykárosodást is okozhat a mumpsz, amennyiben agyvelőgyulladás alakul ki a fertőzés nyomán.

Magyarországon az elmúlt időszakban csökkent a mumpszos megbetegedések aránya, mivel a gyerekek 15 hónapos korukban kombinált védőoltást kapnak a fertőzés ellen. Amennyiben mégis megbetegedtünk vagy gyermekünk elkapta a kórt, nem tudunk túl sok mindent tenni ellene: a mumpsz 10-15 nap alatt magától meggyógyul, a szervezet ennyi idő alatt legyűri a vírust. Az azonban nagyon fontos, hogy amennyiben a herékben vagy az alhasi tájékon fájdalmat érzünk, azonnal forduljunk orvoshoz. A betegség napjaiban lehetőleg kerüljük a savas táplálékokat is, ezek ugyanis fokozzák a nyáltermelést, ami további fájdalmakhoz vezethet.
 


Szakértőink

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos



Bezár